2014.03. 10.

Indian Wells-i teniszpáros

Indian Wells-i teniszpáros

Kaliforniában tovább folytatódnak a teniszmérkőzések. Az egyénieken túl a páros „csapatok” is a végjátékhoz közelednek. Őszintén szólva értékelhető tippem egyénire nincs, ezért bátorkodtam átnézni a páros listát. Itt pedig találtam két olyan összecsapást, ahol vélhetően a papírforma fog érvényesülni.

 

Dodig I./Melo M. - Fleming C. / Hutchins R.

A horvát Ivan Dodig és brazil társa, Felipe Melo elég rapszodikus időn vannak túl. Gyakorlatilag Melo úgy döntött, hogy nem kíván többet Dodiggal együtt szerepelni, és megköszönte Neki az eddigieket. Külön utakon jártak pár hetet, majd vélhetően rájöttek, hogy ez így még ramatyabb, és újra összeálltak. Jó kis párost alkotnak. Mindkettejük jól adogat, és labdamenetben sem ügyetlenek, és hálójátékuk is elfogadható. Mai ellenfeleik a Hutchins és Fleming alkotta duó lesz. Őszinte leszek, és bevallom, hogy Őket még nem láttam játszani. Az eredményeiket böngészve viszont úgy döntöttem, hogy ma nem fognak nyerni. A Meloék régóta ismerik egymást, és most újra összeálltak. Olyan sztori ez, mint egy szerelmespár békülése; az ominózus nézeteltérés után minden jól működik, és láthatóan minden szép. Szerintem ez a kis intermezzo kettejük között inkább pozitívan hatott a játékukra, és túl is lépnek mai ellenfeleiken.

  • Tipp: Dodig/Melo
  • Odds:1,35
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 2-1

Erakovic M./Martic P. - Peschke K. / Srebotnik K.

A másik választásom a Peschke/Srebotnik duóra esett. Rutinos játékosokról beszélünk, akik már évek óta egymás oldalán ütögetnek. Kizárólag páros meccsekkel keresik kenyerüket. Melbourne-ben a világ egyik legjobb párosától, az Errani/Vinci kettőstől szenvedtek vereséget az elődöntőben. Dohában döntőztek, aztán Dubaiban az első körben búcsúztak. Most itt az első kört sikeresen vették. A Jankovic/Babos kettős nem okozott különösebb gondot számukra.
Ellenfeleik az Erakovic/Martic kettős. Háromszor játszottak idáig egymással, és egy meccset nyertek meg. Zakopalova/Niculescu kettős volt kénytelen fejet hajtani előttük, ami azért szép eredmény. Mind Erakovic, mind pedig Martic inkább egyéni játékos. Az összhang kettejük között biztosan nem akkora, mint ellenfeleiknél. Ennek a meccsnek simának kell lennie, kérdésnek helye nincs.

  • Tipp: Peschke/Srebotnik
  • Odds:1,35
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 0-2

Eredő odds: 1,82 (8/10)
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
pirata 2014-03-10 20:03:17
Gael Monfils v Fabio Fognin 22.5 over 1.90
Kevin Anderson v Evgeny Donskoy 22.5 under 1.83
Flavia Pennetta v Samantha Stosur H 1.80
Anastasia Pavlyuchenkova v Aleksandra Wozniak 20.5 over
Ana Ivanovic v Sloane Stephens H 1.70
Stanislas Wawrinka v Andreas Seppi 20.5 under

Ezt a pár nagyobb szorzót néztem ki mára lehet belőle szemezgetni
animal74 2014-03-10 16:24:57
Sziasztok!

én már tényleg nem tudom mit is mondjak.

A hétvége katasztrófa volt, még jó , hogy jött egy kis szelvény, ami kirántott a kakiból, így nem lettem mínuszban.

nem nagyon szoktam beírni, tippeket adni, sőt az elmúlt hetek miatt már tippelni sem nagyon merek, így marad a " ki lő gólt játék, mert talán ezt el lehet találni.

Sajnos a tippmixpro a mai nap valamiért nem jön be itt a gépemen, de ma este ezt fogom megtenni:

NITRA -Slovan elvileg V , de a Slovan lő gólt ! a Nitra tök utolsó , és utolsó három meccsén gólt sem kapott.

Sinamo Bucarest- Corona Brassov elvileg sima hazai , de a Dinamo lő gólt az tuti figyelembe véve a Corona idegenbeli teljesítményét.

Juve Stabia.Palermo a Palermo vezeti a Serie B-t az utolsónak egy gólt idegenben is illik lőni, és ugye az akár 3 pontot is érhet. Palermo lő gólt.

Mijlitiland -Sonder hazaiak lőnek gólt. első a tök utolsóval,

St.Pölten -Horn lesz gól a meccsen , de ezt 1,5 gól fölé rakom, utolsó meccsük ilyen felállásban 5-2 lett, meg a St. Pöltennek három x után nyerni kell.

Teplice-Slavia, 3,5 gól alá, de ha bátrabb az ember mehet 2,5 gól alá is szerintem, mindkét csapat az utolsó meccsein igen csak kitett magáért, 3-4 gólos meccseik voltak, most már jönni kell egy 1-0 nak, vagy 2-0 nak.

Szóval szerintem ezek mára a tutik, nem tudom mekkora az odds, de én ezt teszem, mert ha azt nézem, hogy minek kellene jönnie:

St Pölten H
Dinamo Bucarest H
Slovan V
Teplice H
Midjiltilland H
Real Sociedad H

valamelyik úgyis elmegy. De melyik???

szóval maradok a góloknál.

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája Gyengélkedik a Marseille
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com
friss 1 órája Szoboszlaiék Bergamóban
Az első meccsen jó eséllyel eldőlt a továbbjutás - ma a vörösök Bergamóban kozmetikázhatnak az eredményen. Fotó: pixabay.com
Az első meccsen jó eséllyel eldőlt a továbbjutás - ma a vörösök Bergamóban kozmetikázhatnak az eredményen. Fotó: pixabay.com
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A San Siróban rendezett első találkozón a Roma szűk 1-0-s győzelmet aratott, vagyis már egy döntetlen is elég lenne az elődöntőbe jutáshoz, míg a Milannak diadalt kell aratnia, ha tovább akar jutni a következő szakaszba.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A San Siróban rendezett első találkozón a Roma szűk 1-0-s győzelmet aratott, vagyis már egy döntetlen is elég lenne az elődöntőbe jutáshoz, míg a Milannak diadalt kell aratnia, ha tovább akar jutni a következő szakaszba.