A héten megkezdődött a visszaszámlálás: egy év sincs már hátra a Szocsi téli olimpiáig. Ennek a visszaszámlálásnak a jegyében zajlanak három csoportban a jégkorong olimpiai selejtezőtornák. Három négyes csoportban voltak az elő-előselejtezők, ahonnan a csoportgyőztesek csatlakoztak három újabb csoporthoz, amelyekből szintén csak a legjobbak kerülhettek a harmadik kör három-három kiemelt csapata mellé. 2005-ben, a torinói olimpia előtt már eljutott ide a magyar válogatott is, sőt, mi több, az első két meccsét nyerve már csupán egyetlen találkozóra volt az ötkarikás játékoktól. Norvégia ellen sokáig vezettünk is és az X sem lett volna feltétlenül rossz eredmény a számunkra, csak hát volt még 20 perc, ami alatt meg kellett volna védenünk a kapunkat a góltól, ami nem sikerült. Szomorú emlékek ezek, tán még attól is szomorúbbak, minthogy ezen a hétvégén Lengyelországban vitézkedhettünk, ahelyett, hogy olimpiai selejtezőket vívhattunk volna. De nem érdemes a múlton rágódni, amit a válogatottunk Románia, Korea, de még inkább az erős lengyel válogatott ellen nyújtott, az sok mindenre feljogosítja még a válogatottunkat.
Akik viszont már most vasárnap foglalhatják a repjegyüket Szocsiba, azok az három selejtezőcsoport győztesei. A csoportok második helye nem ér semmit. Nézzük, hogyan állnak a csapatok.
A D-jelű kvartettben annak ellenére, hogy a német válogatott hosszabbításban elbukta az olaszok elleni találkozóját (ahol előzetesen sokkal esélyesebbnek tűntek), a harmadik kanyarban Ausztria ellen mégiscsak a továbbjutás szándékával léphetnek jégre. Annyi a különbség, hogy ha a meccs előtt mindkét csapat 6-6 ponttal állna, ahogyan a közvélemény várta, akkor a mai találkozójuk minden bizonnyal országos X lenne és csak utána döntenének. Így viszont már egy hosszabbításos vereség is osztrák olimpiai kvótát jelenthetne, a németek ehhez nem asszisztálhatnak, fix német győzelmet várok tehát, őket ugyanis el tudom képzelni az amerikaiak, oroszok, kanadaiak, finnek, csehek és svédek között, sokkal jobban, mint az EBEL-ben edződött sógorokat, ehhez pedig rendes játékidős győzelem kell, semmi más nem elég.
Az E-jelű négyesben az a helyzet, hogy hiába van egy hatpontos és két hárompontos csapat is, mivel a lettek a franciák ellen játszanak, így a kazahok szükségszerűen elszálltak. A letteknek bármilyen eredmény jó, kivéve, ha két vagy annál több góllal kapnának ki a galloktól. Ennek az esélye konvergál a nullához, Lettország fél lábbal már ott érezheti magát a jövő évi játékokon. Viszont az, hogy még egy szűk vereség is nekik jó, ha mondjuk a 2. harmad közepén X lenne, nem biztos, hogy nagyon odatennék magukat a győzelmet jelentő találatért, találatokért. Egy hagyományos tétmeccshez képest ezen a találkozón minden eltolódott tehát egy góllal, lényegében itt az X már győzelem és az egygólos hátrány jelentené kvázi az X-et. Ezért ezt a találkozót Tippmixen, háromesélyes fogadásban szerintem vakmerő tett bevállalni.
Az F-csoportban, ha Szlovénia akár csak egyetlen pontot is szerez az eddig lőtt gól nélkül és 8 kapott góllal álló ukrán csapat ellen, akkor általános meglepetésre az esti Dánia – Fehéroroszország összecsapásnak már semmi, de semmi jelentősége nem lesz. Azon gondolkodtam, hogy ha a szlovéneknél ott lehetne Kopitar (nem lehet, mert dolgozik), az ukránoknál pedig Fedotenkó, akkor mit várnék és megmondom őszintén, háromesélyesnek gondolnám a találkozót. Márpedig, ha ebben van valami, akkor ha a két csapatból leveszem a két zsenit, akkor ugyanott tartunk. Vagyis hiába adják a szlovének győzelmét 1,20 alatt, simán el tudom képzelni az ukrán csapat feltámadását és becsületgyőzelmét. Ezek a fiúk javarészben a KHL-ben gyűrődnek 5 hónapja, tudják, hogy két sima vereség után is létezhet feltámadás. Sőt, nemcsak létezhet, de muszáj is léteznie. Meglepetést várok, amelynek a dánok örülnének a legjobban, mert akkor legalább esélyhez jutnának.
Janicsabi

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Az Ukránok nyernek már tegnap mondtam, de ellenük fogadni semmiképpen sem érdemes!
csak ennyi