2013.12. 13.

Jégkorong körkép Európából, 2013-12-13

Jégkorong körkép Európából, 2013-12-13

Finnországba és Lettországba látogatunk egy-egy jégkorong-mérkőzés erejéig.

 

 

 

Saipa – HIFK
Finn 1.
Rangadóra kerül sor a finn jégkorong ligában. Lappenranta városában a Kisapuisto arénában lelkes 4,800 néző előtt. Két nagyon jó formában lévő gárda csap ma össze. A Saipa jelenleg harmadik helyen áll a tabellán négy pont hátrányban a Tapparával szemben és négy pont előnnyel ma ellenfele a HIFK előtt. Rendes játékidőben a 32 lejátszott mérkőzésükből 16-ot nyert meg Pekka Tirkkonen legénysége. Négy esetben a ráadás döntött a javukra, két esetben pedig ellenük. 10 vereséget gyűjtött eddig a kis csapat, de ebben a szoros finn ligában ez szép eredmény. Plusz 20 a gólarányuk, pontosan 94-74. Mérkőzéseik 68,75 %-ban underes végeredmény születik. Hazai pályán a Saipa a legjobb Finnországban. Tizenhat találkozójukból tizenegyet megnyertek a rendes játékidőben, hármat a hosszabbításban. Egy vereségük van túlórát követően és csupán egy alkalommal tudták őket megverni a három harmad alatt. 58 gólt lőttek és 32-őt kaptak. Otthon 16 mérkőzésükből 10 underes végeredménnyel zárult. A Saipa mérkőzéseinek a 25%-át egy góllal nyeri meg, míg 18% kettővel. Átlagosan 2,94 gólt tudnak lőni egy mérkőzésen az ellenfeleiknek, míg 2,31-et kapnak. A sárgák mérkőzésein 60% ban marad eldöntetlen az első harmad, míg erős második harmadbeli játékukkal 60% nyerik meg ellenfeleikkel szemben. A legtöbb gólt átlagban a második harmadban lövi a Saipa, a legkevesebb gólt a záró harmadban, ha szereznek! Ugyan is góljaik csupán 4,76%-át lőtték a harmadik harmadban. A Saipa formája kimondottan jónak mondható. Utolsó öt bajnokijukból hármat rendes játékidőben nyertek meg, egyet a hosszabbításban és egy túlórás vereségük is van. 20 gólt lőttek és 10-et kaptak. Hazai pályán 5 mérkőzés 5 győzelem, ebből kettő a ráadásban. A Saipa több meghatározó játékosát is kénytelen lesz nélkülözni a HIFK elleni mérkőzésen. Hiányzik két igazi gólerős támadó és két gólpassz király is.

A Helsinki a Saipa árnyékában van, s mint egy vadász le akarja vadászni a sérült vadat. Negyedik helyen tanyázik a fővárosi alakulat és Fortuna szekerén tör a magasba ellenállhatatlanul. 32 mérkőzésükből 16-ot nyertek meg mint mai ellenfelük. Kettőt a ráadásban hoztak, míg kétszer a túlórában már nem sikerült koncentráltan játszaniuk. 12 vereséget szenvedett el eddig a IFK. 89 gólt ütöttek ellenfeleiknek, míg őket 77 esetben mattolták. Átlagosan a fővárosi gárda 2,78 gólt lő mérkőzésenként, míg 2,41 kap, ebből adódik össze, hogy az IFK mérkőzésein átlagosan 5,19 gól születik. A szezonban még nem fordult elő olyan, hogy egy gólt legalább ne kaptak volna, viszont olyan volt már e alkalommal is, hogy egyet sem lőttek. A fővárosiak a mérkőzéseiket elég kiszámíthatatlanul kezdik 33%-ban nyerik meg, hozzák döntetlenre és veszítik el az első harmadot. Második harmadban 34% nyernek, de 43% elvesztik a játékrészt. Góljaik legtöbbjét a második harmadban nyújtott teljesítményükkel szerzik. A záró harmadban góljaik csupán 4,22% szerzik. Kijelenthető tehát, ha a HIFK a záró harmad előtt hátrányban van, nem tudja megfordítani a mérkőzéseit, esetleg döntetlenre hozza, ha egy gólos a hátrány. Formájuk már-már isteni 5 győzelem, melyből 4 rendes játékidőben, de legutóbbi 8 mérkőzésüket rendre megnyerték. Idegenben utolsó 5 mérkőzésükön 5 győzelem. Huszonnégy gólt szereztek ezen idő alatt és csupán nyolcat kaptak. A HIFK csapatából a mai nap nem léphet pályára ami magyar fiúnk Hári János, de ezen kívül nincs nagyobb hiányzó a csapatban. Idén eddig kétszer találkozott egymással a két gárda. Mind két esetben 3-1-re nyert a Saipa. Eljött a visszavágás ideje!
Tipp: Vendég – 2,65

 

Dinamo Riga – Traktor Cselyabinszk
KHL
Péntek este az Arena Rigába 10.000 nézőt várnak, a Traktor elleni mérkőzésre. Az első harmad végén plüss játékokat fognak dobálni a játéktérre, utalva az ünnepekre és ezzel gyűjtenek a beteg és sérült gyermekek számára. Tehát csodálatos élményben lesz rész annak aki kilátogat. Az este megkoronázása képen pedig hazai sikert szeretne a lett publikum. A Dinamo szépen szerepel az idei bajnoki kiírásban. Negyedikek a nyugati főcsoportban, 16-7-3-9-es mérleggel. 93 gólt ütöttek eddig ami átlagban 2,66 gól mérkőzésenként. 73 gólt szereztek ellenük az aktuális ellenfelek ami 2,20-as gól átlagbank felel meg. Hazai mérkőzéseik 70,5%-ban underes végeredmény születik. A lettek legtöbb győztes mérkőzésüket, szám szerint mérkőzéseik 37%-t 1 góllal nyerték meg. Hazai pályán tizenkét győzelmet értek el, de ebből négy csupán a hosszabbításban dőlt el a javukra. Öt esetben szomorúságot okozva a lelkes szurkolótábornak elvesztették a mérkőzést. Általában a mérkőzéseiket jól kezdik a lettek 48%-ban nyerik meg az első harmadot, hogy aztán a második harmadot 40%-ban döntetlenre hozzák. Ha nincs megnyugtató előnyük az első két játékrészben a harmadik záró harmad bizony ki-ki játék. A záró harmadban góljaik csupán 9% szerezték. A Riga formája jelenleg két győzelem és három vereség. Otthon ez épp fordítva van. Nagy erősségük a kapus Mikael Tellqvist aki 93%-al véd és a két kiváló támadó a 14 gólos Kyle Wilson és az egész KHL egyik legjobb játékosa a 15 gól és 17 gól passzal rendelkező Marcel Hossa.

A Traktor jelenleg keleten a 8-ik épp rájátszást érő helyen állomásozik. Előrébb győzelem esetén sem jutnának, de hátrébb eshetnek nagyon könnyen. Nagy a harc a továbbjutó helyekért. Van aki el tudja viselni ezt a terhet s van aki nem. 12-5-2-16-os mérleggel áll a meteor város csapata. 79 gólt ütöttek mely átlagban 2,20 gól mérkőzésenként és 95-el szórták meg őket mely átlagban 2,74 gól mérkőzésenként. Ha a Traktor idegenben lép fel 55%-ban overes végeredmény születik. Cselyabinsztól távol 5-3-1-9-es statisztikai mutatót tudnak letenni a tulajdonosok asztalára. 47 gólt ütöttek és 59-et kaptak. A traktor mérkőzéseit kissé álmosan kezdi ennek köszönhető, hogy mindösszesen 25%-ban nyerik meg a nyitó felvonást. 40%-ban döntetlennel zárul az első harmad. A második harmadot 42%-ban megnyerik, de végül csak mérkőzéseik 34%-t tudják győzelemmel zárni. A Rigához hasonlóan Valerij Belouszov tanítványai is átlagban 1 góllal nyerik meg a mérkőzéseiket. Ha a záró harmadra marad a döntés akkor bizony csupán góljaik 9%-t tudják ekkor szerezni, így egy utolsó harmadban remekelő csapat ellen nem sok esélyük van. Jelenlegi formájuk négy vereség egy győzelem, mely legutóbb jött össze a mackók számára. Idegenben utolsó négy mérkőzésükből hármat is megnyertek. A Cselyabinszk legveszélyesebb támadóin Kontiola, Glinkin és Kostitsynen nagyon sok fog múlni, ha gyenge napot fognak ki nem lesz esélye a vendégeknek. A Dinamót érzem erősebb csapatnak és ha a támadósoruk és a kapusuk igazán jó napot fog ki a Traktort tréleren kellesz elvontatni. A Dinamo ha a záró harmadnak előnnyel vág neki nem sok esélyt látok megint csak a Traktor győzelemnek és ismételten tréler. Viszont, ha a záró harmad döntetlennel indul bármi lehet, de legvalószínűbb, hogy túlórázni fognak a fiúk.
Tipp: Hazai – 2,00

 

Egyéb korong tippek:

  • Donbass - Pdolsk H
  • Dinamo Minszk - Dinamo Moszkva V
  • Jokerit - TPS H CSZKA M - Slovan H

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából