2018.02. 13.

Kemény lesz a walesi túra

Kemény lesz a walesi túra

A walesi csapatnál komolyan gondolják a feljutást, az idegenben csak vergődő Bolton ma áldozati szerepbe kényszerül.

Cardiff-Bolton, Championship, 20.45
Tipp: 1-es! (1.45-tippmixpro)

  • A 31. bajnokijára készül mind a két csapat. Céljaik alapjaiban véve eltérőek, mivel a hazaiak a feljutásra, a vendégek a kiesés elkerülésére hajtanak. A walesi gárda 55 pontos, 9-3-2-es stabil, kimondottan erős otthoni sorral rendelkezik. A rutinos menedzser, Neil Warnock a télen igazolni is tudott, és érdekesség, hogy épp mai riválisának házi gólkirályt, Madine-t sikerült Walesbe csábítnia. A keret az osztályhoz mérten erős, és a formája is a régi. Az ünnepek alatt komoly válságba került a gárda, négyszer kapott ki sorozatban, azóta viszont megint jönnek a pontok. Ami kudarc érte a kék-fehéreket, az az FA-kupától való búcsú, de a Manchester City életét is igyekeztek megkeseríteni (0-2). Ma egy középpályás és egy védő nem lesz bevethető sérülés miatt. 
  • A Bolton 30 ponttal csak a 19. helyről várta a folytatást, közel áll a kiesőzónához, így nehéz helyzetben van. Idegenben különösen gyenge, 1-5-8-as statisztikájához 9-26-os gólarány társul, és ugye elment a házi gólkirály. Vendgéként kevesebb gólt senki nem szerzett a ligában. A formája javuló tendenciát mutat, három mérkőzés óta nem kapott ki, és az utolsó hat bajnokin is csak egyszer maradt alul. Közben kiesett az FA-kupából (Huddersfield, 1-2), de ez legyen a legnagyobb problémája a gárdának. Ma két fontos középpályás, köztük a csapatkapitány, sérülés miatt kimarad az utazókeretből. 
  • A Cardiff otthon nagyon erős, a Bolton pedig gyenge, ha kimozdul saját stadionjából. A házigazda egy győzelemmel nagy lépést tehet a 2. hely eléréséhez, nem borul a papírforma, nyernek a walesiek.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
akibor000 2018-02-13 10:12:22
ez 0-1hendi H-ba is jólehet...

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!