2018.04. 17.

Kezdődik a svéd bajnoki döntő!

Kezdődik a svéd bajnoki döntő!

A svéd élvonalban a fináléhoz érkeztünk. Mutatjuk, mit várunk az első mérkőzéstől!

Växjö-Skelleftea
rendes játékidős Växjö-győzelem - 1,75


Kedden megkezdődik a svéd bajnokság döntője, ahol a jól menetelő Växjö Lakers a Skellefteát fogadja hazai jégen.

A Växjö Lakers megnyerte az SHL alapszakaszát, aztán pedig a rájátszásban előbb 4-1-gyel búcsúztatta a Brynäst, az elődöntőben pedig 4-0-lal kisöpörte a Malmőt. A rájátszásban Elias Pettersson hozza a pont per meccs átlagot, 9 meccs után 4 gólja és 5 gólpassza van, mögötte Tuomas Kkiiskinen és Andy Miele 8 pontos, de Andrew Calof és Dennis Rasmussen 7-7 pontja is említést érdemel. A kapuban Viktor Fasth remekel, 93,4%-os hatékonysága és 1,43-as kapott gólátlaga magáért beszél.

A Skelleftea AIK az alapszakasz 5. helyén végzett, így a negyeddöntőben kezdhetett. A legjobb 8 között 4-2-vel verte ki a Färjestadot, után pedig 4-2-re legyűrte a Djurgardent. A SAIK a rájátszásban több meccset játszott, ebből adódóan több pontot is gyűjthettek játékosai: Oscar Möller 12 meccsen 12 pontos, Pär Lindholm 11, Jonathan Pudas pedig 9 ponttal bír. Kapusuk, Joni Ortio 94,6%-ot és 1,69-es kapott gólátlagot hoz.

A Vaxjö a Skelleftea mumusa mostanában, az alapszakaszban mind a négy meccset a Lakers nyerte meg. A hazaiak jobb formában vannak, ráadásul nem szeretnék elveszíteni a pályaelőnyüket.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
coffinnail 2018-04-18 09:10:33
Én is köszönöm a tippet, azért ilyen simán nem gondoltam volna hogy lejön.
slusznyik 2018-04-18 00:45:55
Udv bodicsek,

ez nagyon sima volt, koszi a tippet. :)

további tippjeink a Hoki világából