2016.02. 27.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap Dunaújvárosban igen biztatóan állt a tippem az első félidő végén, hiszen a felek huszonhét góllal vonultak az öltözőbe. A második játékrészben azonban csupán huszonkét gólon osztoztak testvériesen, így sajnos nem érték el az ötvenkét találatot. A mai bőséges kínálatból első ránézésre három mérkőzés szúrt szemet.

 

Wisla Plock-Paris SG Bajnokok Ligája, férfi

Azt hiszem ez az a mérkőzés, amit nem kell túlmagyarázni. A hazaiak még továbbjutó helyen állnak, annak ellenére, hogy a legutóbbi négy mérkőzésükből, mindössze egy soványka döntetlenre voltak képesek a szintén gyenge formát mutató Zágreb ellen, kikaptak Németországban mind a két csoporttárstól, a Flensburg és a Kiel is két ponttal gazdagodott ellenük, de a Celjével sem bírtak hazai pályán. Otthon se valami acélosak, az előbb említett Zágreb elleni döntetlen mellett csupán a török Besiktas ellen tartották otthon a két pontot és még az első fordulóban tréfálták meg a Veszprémet, a pontosztozkodás Ortega mester állásába került. PSG, írjak még valamit? Na jó, a párizsi alakulat a BL trófea egyik legnagyobb esélyese idén is, csak Flensburgban botlottak és milyen jó ezt leírni, a Veszprém gázolt át rajtuk. Tíz győzelmükkel a csoportban a legtöbb szerzett góllal, abszolút esélyesek arra, hogy elkerüljék a nyolcaddöntőt, a csoportgyőzelem ugyanis automatikusan a negyeddöntős helyet ér. Ma sem fognak viccelni Karabaticsék, atombiztos vendéget húzok.

Tippem: 26464 Wisla Plock-Paris SG V 1.22 22:27

 

Schaffhausen-Thun svájci bajnokság, férfi 

Rangadóval folytatódik a svájci bajnokság felsőházi rájátszása. A pontvadászatot a kadétok vezetik legjobb gólkülönbséggel és harminchét ponttal, hat ponttal lemaradva a tabella második helyén a mai ellenfelet, a Thun gárdáját találjuk. Ami Lengyelországban egy Wisla Plock-Kielce, Spanyolországban egy Barcelona-La Rioja, az Svájcban ez a mérkőzés. Rangadónak rangadó, de azért meglepetés lenne, ha nem a Schaffhausen lenne a mérkőzés győztese, mint ahogy meglepetés is volt Csasziék pontvesztése karácsony előtt. Szóval van miért visszavágniuk és meg is fogják tenni.

Tippem: 37536 Schaffhausen-Thun H 1.22 31:26

 

Kiel-Füchse Berlin német bajnokság, férfi

A „Zebrák” annak ellenére, hogy BL mérkőzésen alig két hete óriási pofonba szaladtak bele Flensburgban, a bajnokságban rendületlenül menetelnek. A döcögős kezdés után magukra találtak, olyannyira, hogy utolsó bajnoki vereségüket még tavaly októberben szenvedték a Löwen otthonában, hazai pályán még hibátlan a mérlegük. A berlini rókák kilenc ponttal lemaradva és már hat vereséggel a hátuk mögött vágnak neki a mai mérkőzésnek. Bizony, ha elhagyják Berlint, rendre megremeg a kezük, a kilenc házon kívüli összecsapásból csak négyet nyertek meg, egy döntetlen mellett pontok nélkül jöttek haza Melsungenből, Löwenből és Göppingenből. A mérkőzés kulcsa az lehet, hogy a hazaiak hogyan tudják semlegesíteni az élete szezonját futó és a Bundesliga góllövőlistáját vezető Petar Nenadicsot.

Tippem: 35435  Kiel-Füchse Berlin H 1.25 26:21

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ftc75bela 2016-02-27 20:17:29
Szia Pálya!

Szerencsére nem lett igazad :)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.