2017.03. 06.

Kézimunka-dán bajnoki

Kézimunka-dán bajnoki

Tegnap a Ferencváros öt hétméterest is kihagyva döntetlent játszott Németországban, de sorsa még így is saját kezében van, mert a Vardar váratlanul nagyarányú vereséget szenvedett Franciaországban. Az esti mérkőzésen igazolta jó formáját a Nantes, a második félidő közepén egy 5:0-s rohammal átvette a vezetést és előnyét végig növelve továbbjutást érő győzelmet aratott. Az utolsó támadásnál az eladott hazai labdát értékesítették a vendégek a lefújás pillanatában, ennyin múlott… Ma egyetlen mérkőzést kínál a Zrt., a bajnokságban vezető Aalborg a Ribe-Esbjerg otthonába látogat.

 

 

Ribe-Esbjerg-Aalborg

  • A huszonegyedik forduló zárómérkőzésén a Ribe-Esbjerg a tabellát vezető Aalborg együttesét fogadja. Alig 50%-os teljesítménnyel tizedik helyen állnak a bajnokságban a hazaiak, ezt a formát hazai pályán is képesek hozni, négy nyert meccs mellett ötször hagyták el vesztesen a játékteret. Claus Unrenholt továbbra sem számíthat Jonas Hansenre és Hans  Lundra, de Rasmus Boysen játéka is kérdéses. Eggyel kevesebb mérkőzés játszva is négy pont előnnyel vezeti az alapszakasz az Aalborg együttese. Nem is olyan meglepő ez, hiszen keretükben minőségi légiósokat találunk, a karmesteri pálca az izlandi válogatott Atlason kezében van, váltótársa a januárban villámigazolással megszerzett szintén izlandi válogatott Smarason. Balátlövő poszton a világbajnokság all star csapatában is helyet követelő norvég válogatott Sagosen termeli a gólokat, másik oldalon a Löwentől igazolt Sigurmannssont találjuk. Kiváló hazai teljesítményük (8/0/2) parádés idegenbeli mutatóval párosul, csak a Skjern otthonában kaptak ki, a többi kilencet behúzták. A bajnokságban hét mérkőzéses győzelmi szériában vannak, mai győzelmükkel tovább erősíthetik vezető pozíciójukat.

Tipp1: 43771 Ribe-Esbjerg-Aalborg V 1.35  36:34

Tipp2: 35378 06  2.55 (vendéggyőzelem és több mint 51 gól)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kemény 2017-03-06 23:36:47
En halas vagyok neki!rajottem 1 honapja h kontrazgatni kell a tippeit azota nyerek nwm keveset!
Kijon a tipp es megy is hendibe a masikra!
Ezt kellett eszre venni nem bantani a sracot!
Varom tovabbra is a tippjeit!
Barnamedve 2017-03-06 23:02:43
Nehéz ilyenkor indulat nélkül írni bármit is! 
Azt nem értem, hogy aki ugye ide ír kommentet, az elvileg ért a sportfogadáshoz! Ami szerencsejáték. De lendüljünk től ezen. Aki ismeri Kispályást, az tudja, hogy milyen remek sorozatai voltak korábban! Most nem megy neki, gödörben van és mindjárt oltsuk le, szórjuk ki, küldjük pihenni? Micsoda dolog ez? Srácok, ha nem tetszik, akkor ne rakjátok a tippeket, csak figyeljétek egy ideig. Vagy ne olvassátok egy ideig. 
Meccs után könnyű okoskodni! Kispályás az utóbbi szerencsétlen eredmények után is itt van, megírja a gondolatait, amelyek logikusak, csak épp most nem jön le semmi sem! Ezeken a szar szériákon től kell lenni és ismét jól fognak jönni az eredmények! Legyetek kicsit türelemmel, vagy rakjátok fordítva egy darabig, mindegy! De ne bántsátok! 
Tudjátok hányan jönnek, hogy majd ők megmondját a tuti tippeket, meg írnak szuper jó cikkeket, ami lejön. Nem írnak! Mert kitartás kell hozzá, meg hit, meg elszántság! Na ez kevesekben van meg! 
A kapcsolat@tipplap.hu mailcímre szeretettel várom a jobbnál-jobb tippeket és érveket hozzá! 

És még valami: LEshat Hagadolnak duplázó ajánlatai jönnek le sorozatban! Napok óta zöldül. Egy odavetett dejó volt, vagy ez igen! sincs ma sem. Pár napja volt két biztató komment, de azóta semmi. Tényleg ennyire jobb leoltani valakit, mint örülni ha jól megy? Ennyire negatívak vagyunk mi magyarok? Elég szomorú dolog ez.
 
SuperTipp 2017-03-06 22:53:34
Ez a munka Kispályás ez siralmas. Nem reagáltál arra amit írtam és továbbra is ajánlottad mindenkinek ezt a szar tippet. Mindig az ellenkezőjét kell rakni amit raksz.
Snuky 2017-03-06 22:41:28
tétemeléssel toljátok és minden rendben !
Forgo 2017-03-06 22:10:33
Hali! Én már régen az ellenkezőjét teszem tétemeléssel. a mai 4,5-ös szép pénzt hozott! Hali!
peter.fabian.9659 2017-03-06 22:04:50
Szerintünk pihenj egy kicsit.....:)).......
SuperTipp 2017-03-06 14:09:17
Szia.
Kispályás! Ez Dánia, itt minden előfordulhat. Nem ajánlom senkinek, hogy rakja meg. Még az 1.35 kevés egy ilyen bunda tippre. Inkább gólra fogadjatok, de a legjobb ha nem raktok. Nyerés.
Agassi 2017-03-06 11:31:46
Utobbi 2 meccsuket Ribe Esbjerg nyerte idegenbe meg otthon is, es van remeny a rajatszasba kerulesre is, ez azert vissza fog...
giggs82 2017-03-06 10:46:45
Szia kispályás!

Az Aalborg jó lehet 28 gólra? Ezt 1,85-ért adja az szrt.
Jósolok 2017-03-06 09:34:13
Üdvözlet.!
A győztes - gól opcióban látok fantáziát, már az odds miatt is. Köszönöm a tippet sok sikert!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!