2017.09. 11.

Kézimunka-Dán bajnoki

Kézimunka-Dán bajnoki

Ma egyetlen mérkőzést kínál fogadásra Zrt. A dán bajnokságban a tavalyi bronzérmes Silkeborg Gudmébe látogat, nézzük mit lehet kihozni belőle.

GOG-Silkeborg

  • Tavaly meglepően (ha egyáltalán lehet ilyet mondani a dán pontvadászatra) jól szerepelt a hazai gárda. Parádés hazai mutatójuknak (10/0/3) köszönhetően az alapszakasz ötödik helyén végeztek. A rájátszásban aztán rátettek még egy lapáttal, azonos pontszámmal végeztek az ide bónusz pontokkal érkező Aalborggal és a Skjernnel, az egymás elleni összevetés azonban az utóbbi két együttesnek kedvezett. Szépen indították az idei szezont is, értékes ponttal tértek haza az Eggertel erősítő tavalyi ezüstérmes Skjern otthonából. A mérkőzésen különösen Johannessen volt elemében, a norvég játékmester tizenegy alkalommal volt eredményes.  Az előző szezont bronzéremmel záró Silkeborg idén az első fordulóban magabiztosan győzte le a vezérét vesztő (Sagosen a PSG-be igazolt) tavalyi bajnok Aalborg együttesét. Markussen és Skube egyaránt 5 góllal járult hozzá a sikerhez. Véleményem szerint szoros mérkőzésen a vendégek elviszik a két pontot.

Tippem: 29781 GOG-Silkeborg V 2.30 21:19

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-09-11 23:53:33
Hali!
Na megint jött!-nekem!
Hali!
Na megint jött!-nekem!
giggs82 2017-09-11 12:31:32
Szia kispályás!

Szerinted 55,5 alatt vagy felett lesznek a gólok?

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.