2016.09. 23.

Kézimunka-Mosonmagyaróvár-Siófok

Kézimunka-Mosonmagyaróvár-Siófok

Tegnap Ukrajnában egyenlő erők küzdelmét láthattuk, a mérkőzés során egyik csapat sem tudott komoly előnyt felépíteni. A mérkőzés végül döntetlennel végződött, az egy ponthoz a hazaiak kapusa 37%-os kiváló védési mutatóval járult hozzá, míg ez a mások oldalon csak 28% volt. Mára egy magyar női mérkőzéssel érkeztem.

Mosonmagyaróvár-Siófok

A Győr fiókcsapataként aposztrofált Mosonmagyaróvár a tavaly még tizenkét csapatos bajnokság alapszakaszában az utolsó előtti helyen végzett öt ponttal, mindössze két győzelemre és egy döntetlenre voltak képesek. A rájátszásban aztán kicsit összekapták magukat és már nemcsak a Budaörsöt, hanem a Békéscsabát is megelőzve a tizedik helyen fejezték be a bajnokságot. A hazaiak a nyitófordulóban nem léptek pályára, a Fehérvár elleni mérkőzést a székesfehérvári csapat európai kupaszereplése miatt később játsszák le. Varga József tanítványainak idén sem lehetnek vérmes reményei. Keretükben nyáron élénk mozgás volt, hatan távoztak és öten érkeztek. Nagy változásokat hozott a nyár a siófoki női kézilabdacsapat életében, az előző szezon gyengébb szereplése, a nyolcadik hely után menesztették a KEK győztes dán edzőt, Christian Dalmosét, vele együtt távozott öt külföldi játékos is (Macarena Aguilar, Nyikityina, Piedade, Salamakha). Pedig szépen indult a szezon, az alapszakaszban a negyedik helyen végeztek, kimondottan erős hazai mutatóval, Siófokon csak a Győr és a Fradi nyert, a rájátszás aztán katasztrófálisra sikeredett, aminek a vége a Vác ellen elbukott párharc eredményeként a nyolcadik hely. A dán mester helyét Horváth Roland foglalta el, ő eddig is a klub alkalmazásában állt, az utánpótlás együttes trénere volt. Új játékosokat is igazoltak, legnagyobb fogás Triscsuk Krisztina megszerzése a Dunaújvárostól, az olimpiai ezüstérmes francia csapatból érkezett még Chloé Bulleux és Estella Nze Minko. Kellemetlenül érintette viszont őket, hogy Lara Gonzalez kivásárolta magát szerződéséből és Dániába távozott, nagy valószínűséggel az Esbjerghez.  Szeptember elején részt vettek Vácon az Ipress Center Kupán, ahol a Vác mögött második helyen végeztek a Hypot és a Dunaújvárost megelőzve. Az első fordulóban hazai pályán négygólos vereséget szenvedtek az Érdtől. A mérkőzésen siófoki részről a két újonc, Triscsuk és Nze Minko volt a legeredményesebb. A felkészülési időszakban kétszer mérkőztek meg a felek és mind a két alkalommal a Balaton-partiak sikerével ért véget a találkozó, ez ma is így lesz.

Tippem: 35103 Mosonmagyaróvár-Siófok V 1.25  23:33

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Balázs91 2016-09-23 16:29:46
Sziasztok!

Sikerült elintézniük a papírmunkát, Jovana Kovacevic pályára léphet a ma esti bajnokin.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.