2016.03. 08.

Kézimunka-Schnell

Kézimunka-Schnell

Vasárnap igen gyenge kézzel válogattam, sikerült „eltalálnom”, hogy a Berghischer mikor szerzi meg első idegenbeli győzelmét és a Byasen is örülhetett a hazai pontmentésnek, a PSG viszont ismét stabilan hozta a tippemet. Ma a Veszprémet kísérem el Szkopjéba, tartsatok velem.

 

 

Vardar Pro Skopje-Veszprém, SEHA Liga

A SEHA Ligában a lényegi kérdések már eldőltek, a hátralévő mérkőzésektől függetlenül kialakult a négyes döntő mezőnye. Az április eleji varasdi Final 4 részt vevői a Veszprém, a Vardar, a Zágreb és a Breszt, csupán az nem biztos még, hogy ki hányadik helyen kvalifikálja magát, ami meghatározza az elődöntők párosítását, az első a harmadikkal, míg a második a negyedik helyezettel küzd meg a döntőbe jutásért. A csoportot jelenleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, három pont előnnyel a Veszprém vezeti mai ellenfele előtt. Hátra van még nekik holnap a Maks Strumica és a tavaszra teljesen leeresztő Presov elleni mérkőzés, azt gondolom ez négy pont, tehát nem létszükséglet a mai győzelem az első hely megtartásában, ezt jól tükrözik is a kiajánlott tétszorzók. Sterbikéknek ezen kívül még hátra van egy fehérorosz kirándulás, ami nem tűnik egyszerűnek, mert a Breszt tavasszal belendült, a SEHA Ligában is sorra aratja a győzelmeket és a BL-ben is továbbjutott a Skjern ellenébe. Szóval a macedón csapatnak fontosabb lehet ez a mérkőzés a második hely megtartásához. Azt azért figyelembe kell még vennünk, hogy ez a sorozat mind a Vardarnak és a hírek szerint jövőre nem induló Veszprémnek is csak másodlagos a BL mellett, ahol a kulcsmérkőzést, vagyis a kölni Final 4-ba jutásért egymás ellen fogják játszani. Feltéve persze, ha a Vardar túljut a Plockon és a Veszprém is Motoron. Lenne persze miért visszavágni, ugyanis az őszi mérkőzésen pontot vesztett a Veszprém hazai pályán és a kevesebbet játszókat is fűtheti a bizonyítási vágy, végkimenetelre nem vállalkoznék, de érzésem szerint, ha ki is kapnak a bakonyiak, nem lesznek agyonverve.

Tippem: 24049 Hendikep 3.5 V 1.22 (Veszprém legfeljebb 3 góllal kap ki) 30:30

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ftc75bela 2016-03-08 23:42:04
Gratulálok Kispálya :-)

Nem fogadtam, így hát nyilván bejött :-)
kispályás 2016-03-08 14:18:13
A Szeged vasárnap még Lengyelországban játszott, ennek ellenére ők a favoritok,bár az alapszakasz győzelmüket nem veszélyezteti egy esetleges mai vereség, de otthon behúzzák.
Horg01 2016-03-08 14:07:04
Szia Pálya! Szeged- Tatabánya meccsről mi a véleményed? Köszi
kjeno 2016-03-08 11:41:34
Most olvastam nem lesz Sterbik, Gorbok. De azt nyilatkozták élvezni akarják a meccset, ez más lesz mint egy bl meccs.

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.