2016.11. 13.

Kézimunka-Szlovák túrán a Fehérvár

Kézimunka-Szlovák túrán a Fehérvár

Tegnap rengeteg technikai hibával tarkított első félidő után, a második harminc percre kapust cserélő Szeged fokozatosan őrölte fel ellenfele erejét és a végén magabiztos hat gólos győzelmet aratott. Ma a Fehérvárt kísérem el Nagymihályra. Biztosabb tipp lenne a Fradit veretni, de arra meg nem visz rá a lélek.

Iuventa Michalovce-Fehérvár

  • A szlovák csapat évek óta egyeduralkodója a WHIL Ligának nevezett cseh, szlovák közös bajnokságnak, még megszorítani sem tudják. Nemzetközi színtéren azonban pillekönnyűek, idén mint bajnokcsapat Ljubljanában próbáltak a BL főtáblára jutni, de a Krimtől és a Lublintól is kikaptak nem is kicsit, a házigazdák hatot, míg a lengyelek tizenkettőt pakoltak közé. Az EHF kupa első fordulójában a sorsolás a nagyjából NB2-es szintű Ploiestit sodorta az útjukba, akit rendesen ki is végeztek (49:14, 43:19). Csapatunkban az otthon játszó legjobb szlovák játékosok mellett találunk pár légióst is, persze ezek a külföldi játékosok nem ütik meg a nálunk játszó külföldiek színvonalát. Spanyol kapusuk van, Julia Chernova személyében orosz jobbátlövőjük, ukrán beállósuk pár éve még a Rosztovot erősítette, de fehérorosz és horvát játékosuk is van. Külön felhívnám férfi fogadótársaim figyelmét a Habanova-Holesova-Kisikova trióra. Deli Rita tanítványai két éve még elődöntőt játszottak az EHF kupában és csak idegenben lőtt kevesebb góllal estek ki az Esbjerggel szemben. Idén elég pocsékul állnak a bajnokságban, mindössze kétszer nyertek (Vác, Mosonmagyaróvár) és ötször hagyták el vesztesen a játékteret (Fradi, Dunaújváros, Siófok, Kisvárda és legutóbb Debrecen).  A rossz szereplés ellenére ma mégis vendéggyőzelmet várok, jobb csapatnak tartom a Fehérvárt, aki képes Nagymihályon is nyerni. Továbbra sem bevethető Mayer Szabina, a válogatott beálló az előző körben a Vista Gdynia elleni visszavágón szenvedett térdszalagszakadást. Nyáron a két együttes felkészülési mérkőzésen két alkalommal is találkozott Fehérváron, először közönség előtt 31:27 arányú, másnap zártkapus találkozón 36:24 arányú magyar győzelem született. A mérkőzés 13:00 órakor kezdődik!

Tippem: 15979 Iuventa Michalovce-Fehérvár V 1.70  23:28

Good Luck!

Jó lehet még ma a Tatabánya, Debrecen és sajnos a Vardar L

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
stormcorner 2016-11-13 20:56:03
Klasszikust idézve"50 percig a Csaba megette a lokit mint hernyó a muhart"
Triffa szenzációs volt.
Most írom a csabát hazai pályán óvatosan kell majd kezelni.
Az első 4-5 alatt lévő csapatok nem jönnek nyugodtan csabára

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.