2014.09. 25.

KHL: Szocsi-Dinamo Moszkva

KHL: Szocsi-Dinamo Moszkva

A hazaiak hat meccs után két győzelemmel állnak, míg a kétszeres Gagarin-kupa győztes kezd magára találni. Egyértelműen vendégsikert várunk.

 

 

A Szocsit (2-0-0-4) most nyáron alapították a 2014-es olimpia helyszínén. Más csapatok tavalyi peremembereit igazolta le az alapokhoz, illetve fekete bárányokat. Utóbbira példa Mihail Anyiszin, aki tavaly diszkóverekedésbe keveredett, vagy az NHL-ben megfordult, de évek óta önmaga árnyékaként játszó Oleg Szaprikin. A szocsi keret a szezon előtt meggyengült, felbontotta a szerződését két rutinos játékos, Szergej Zinovjev és Vitalij Proskin. Az első két KHL-meccsüket elbukták az SZKA és a Jokerit ellen, aztán viszont nyertek Rigában és legyőzték az Avtomobilisztot. Azóta viszont két hazai vereséget szenvedtek el, a korábbi KHL-bajnok Ak Barsz Kazany 5-0-ra gázolt át rajtuk, míg a címvédő Metallurg Magnyitogorszk 2-1-re nyert a Fekete-tenger partján. A mezőnyjátékosok közül Ilja Krikunov 2+2 pontja érdemel említést, rajta kívül Anyiszin 3 gólt lőtt, mögöttük öten kétpontosak. A kapuban Tomás Pöpperle kezdte a szezont, 90,1%-kal védett, aztán Gavrilov váltotta, akinek 92,5%-a jó lenne, viszont mindez 2,8-as kapott gólátlaggal párosul.

A Dinamo Moszkvát (5-0-1-2) nem kell bemutatni senkinek sem. A 2012-es és 2013-as KHL-bajnok kerete nem módosult sokat a nyáron. A kulcsjátékosok közül a házi pontkirály Leo Komarov az NHL-be távozott, valamint Marek Kvapil is elment, helyükre viszont olyan játékosok érkeztek, mint az NHL-t is megjárt Kaspars Daugavins és a legjobb otthon játszó orosz center, Alekszej Tyerescsenko. A szezont nagyon rosszul kezdték, 6-1-es verésbe szaladtak bele a Metallurg Magnyitogorszk ellen, majd a CSZKA is elgázolta őket 4-1-re. Azután viszont erőre kaptak, hatból ötször nyertek, egyedül a Metallurg verte őket büntetőkkel. A kapuban Jerjomenko 7 perc alatt 5 lövésből 3 gólt kapott, Lazusin pedig szintén kapott hármat. Házi pontkirályuk Makszim Pesztusko 7 ponttal (1+6), mögötte Daugavins 6 (4+2), Tyerescsenko 5 (3+2), Gorovikov pedig 4 (2+2) ponttal bír. A kapuban Alekszandr Lazusin 6 meccsen nyújtott 92,2%-a jó, míg Alekszandr Jerjomenko kezd magára találni 91,1%-ával.

Mivel a Szocsi újonc, ezért a két csapatnak még nincs közös mérkőzése. A Dinamo Moszkva javuló formája egyértelműen azt jelzi, hogy vendégsiker várható.

016 1 Szocsi - Dinamo Moszkva V 1.79


Esélyes meccsek lehetnek még:

015 1 CSZKA Moszkva - Nyeftehimik Nizsnyekamszk H 1.53
018 1 Torpedo Nyizsnyij Novgorod - Lada Toljatti H 1.68
023 1 Leksand - Lulea V 1.98

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsetck23 2014-09-26 06:49:36
Köszönjük a tippeket!!!!!!!
atesz1224 2014-09-25 11:40:46
ez érdekes!megesküdnék h amikor először olvastam bele a rovatba még Barnamedve neve állt a rovat mellett.most pedig már Bodicsek Mesteré!
fuge6 2014-09-25 11:10:11
Koszonom szépen a választ! Szerinted akkor a dinamo talán jobb tipp mint a lulea, meg meg a Linzen gondolkodtam
fuge6 2014-09-25 10:55:11
A leksand-lulea meccsről nem tudnál egy kicsi írni mert meg szeretnem jatszani de egy kicsit felek tőle mert túl meggyőző a vendég siker a statisztika alapján! Koszi es várom esetleges válaszodat es előre is koszonom!
Üdv

további tippjeink a Hoki világából