2018.03. 15.

Kiharcolja a továbbjutást a Dortmund?

Kiharcolja a továbbjutást a Dortmund?

A forduló meglepetését okozta múlt csütörtökön a Salzburg, hogy nyerni tudott Dortmundban. Mára is van egy-két tippünk!

Red Bull Salzburg-Borussia Dortmund, EL, 21.05
Tipp A.: Mindkét csapat szerez gólt (1.50-tippmixpro)
Tipp B.: 2.5 gól felett (1.60-tippmixpro)
Tipp C.: 2.5 gól felett és mindkét csapat szerez gólt (1.80-tippmixpro)

  • Az osztrák együttes magabiztosan vezeti hazája bajnokságát, otthon még nem kapott ki, 13 meccsen 9-4-0-ás statisztikát és 31-7-es gólarányt hozott össze. Áll még az osztrák kupában is, és az EL-ben is minden esélye megvan a piros-fehéreknek a továbbjutásra. Az első kilencven perc során nagyon fegyelmezetten futballoztak, a második játékrész elejét pedig Berisha duplájával rendesen meglepték a sárga-feketéket, akik Schürrle révén csak szépíteni tudtak. A hét végi bajnokin Mattersburgban 2-2-re végzett a Salzburg, de azt érdemes mejegyezni, hogy szűk negyed ódra után már emberhátrányba került az együttes. Eltiltott játékosai visszatérhetnek a hazaiaknak, így tulajdonképpen komplett kerettel várhatják a német riválisukat. 
  • A Dortmund Stőgerrel a kispadon jobban szerepel valamelyest, a 3. a bajnokságban, de még az ezüst is összejöhet Reus-széknak. A társulat két bajnoki döntetlent követően nyert ismét a hét végén, nem is akármilyen meccsen a Frankfurt ellen (3-2). A sárga-feketéknek ma muszáj lesz kezdeményezniük, s mivel a 0-1 sem elegendő a továbbjutáshoz, nyíltan fel kell vállalniuk a támadófutballt. A Yarmolenko, Kagawa és Durm nem léphet pályára sérülés miatt, de Rode szerepeltetése is kérdéses. Így is erős a dormundiak kerete, elől Batshuayi lesz a center, akit a Pulisic-Reus-Schürrle trió támogatja majd. 
  • A Borussiának mennie kell előre, ezt pedig a Salzburg kihasználhatja. Nyílt, változatos meccsre lehet számítani, és elsősorban gólokra, mindkét oldalon.

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
m.laszlo1987 2018-03-16 10:58:17
Ha jól megnézitek....egyetlen tipp se jött be nekik az EL-ből!
boldizsar 2018-03-15 23:45:45
Naggggyon rossz tippek voltak erre a meccsre!!!
Sajnos bedőltem, bármely másik meccs gólgazdagabb volt :(
Imola 2018-03-15 10:27:41
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!