2018.03. 01.

Kilábal-e a gödörből a Levante?

Kilábal-e a gödörből a Levante?

Az egyaránt a kiesés elöl menekülő Alaves és Levante egymás ellen méri össze erejét. Egyik csapat sem áll kieső helyen, de a Levantét, csak egy pont választja el ettől, melyik gárda kerül távolabb a veszélyzónától?

Alaves- Levante

  • Csupán egy hely van a két csapat között a tabellán, de ez ebben az esetben nyolc pontot jelent, tehát az Alavesnek nem kell annyira aggódnia, pláne, ha ma legyőzi a mögötte álló Levantét. Nem úgy indult a szezon, hogy az Alaves ilyen kényelmes pozícióba is kerülhet, viszont összekapták magukat a kék-fehérek. Februárban sorozatban három bajnokit nyertek a Celta, a Villareal és a Depor ellen és csupán a Realtól szenvedtek vereséget. A Levante ezzel szemben novemberben nyert utoljára bajnokit, az utóbbi időben pedig döntetlent is csak elvétve képes játszani. Ebből kiindulva hazai sikert várok ezen a találkozón és elnézve, hogy már két meccs óta nem rúgtak gólt a valenciaiak érdemes lehet úgy fogadni az Alaves győzelmére, hogy nem fognak gólt kapni El Haddadiék.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Alaves- Levante: Hazai csapat 0-ra nyeri a mérkőzést? – Igen, odds: 2,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.