2017.09. 27.

Kosárlabda FIBA-kupa

Kosárlabda FIBA-kupa

A kosárlabda FIBA-kupa a selejtezők visszavágóival folytatódik. Izgalmas meccsekhez remek tippeket hoztunk, sok sikert mindenkinek!

Dnipro - Buyukcekmece Dnipro +10,5  1,35
Oradea - Balkan H 1,30
Eredő odds: 1,75

  • A Dnipro nagy meglepetésre nyerni tudott Törökországban. Bracey Wrightot leszámítva mindenkit meg tudtak fogni a törökök közül és teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset. A Buyukcekmece mintha nem is akarná ezt a sorozatot, teljesen motiválatlanul játszottak és nem hiszem, hogy ma Ukrajnában a lelkes hazai csapat ellen kiütéses győzelmet tudnának aratni. A Dnipro nagyon sok lábon állt az első meccsen, sok olyan játékosa volt, aki hozzá tudott tenni a meccshez, ez pedig a törökökről nem volt elmondható.
  • Az Oradea erősebb kerettel rendelkezik, mint a Balkan, mégis nagy verésbe szaladt bele az első meccsen. Obie Trotter az egykori magyar válogatott honosított amerikai játékosa a csapat húzóembere, illetve egy montenegrói és egy bosnyák játékos, a román válogatott Mandancéval kiegészülve. 16 pontos előnyt védenek a vendégek, nem kell mindenáron nyerniük, a hazaiak pedig otthon menni fognak, mint a mérgezett egerek. A hazai győzelem nem szabadna, hogy kérdés legyen.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!