2017.01. 17.

Kupacsaták Olaszországból és Angliából

Kupacsaták Olaszországból és Angliából

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. A tippeket mind-mind megtalálhatjátok a Tippmixpro ajánlatában. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!  

Internazionale – Bologna  2. félidőben (Melyik félidőben lesz több gól?)  3-2 (2-2) 
Odds: 2,00
  Nápolyi vereségét követően zsinórban 5 bajnokit nyert meg az Inter, azt gondolom, hogy ehhez különösen nem kell hozzáfűzni semmit. Pioli vezetésével új erőre kapott a csapat, s ami a legfontosabb, hogy megtanultak nyerni  szenvedős játékkal is. Milánó kék-fekete felén is szeretnének már valamilyen trófeának örülni, s mivel a gyenge rajt miatt a Scudetto idén is csak álom marad, így a kupa az a kiírás, amiben elérhetik az ilyesféle céljaikat. A remélhetőleg Nagy Ádámmal felálló Bologna elsősorban a védekezéssel fog foglalkozni, s komolyabb kockázatot az Inter a második játékrészben fog vállalni, s talán ebbe a kezdeményezésbe beleférhet két találat, akár az egyik, akár a másik kapuba.
FH: 21:00

Crystal Palace – Bolton  Crystal Palace (1X2) HAZAI 2-1 
Odds: 1,55
 Nagyon nem hiányzott a Palace-nak ez a megismételt meccs, hisz jelenleg a PL-ben a kiesőzónától való eltávolodásra koncentrálnak. Kérdés, mennyire adják fel a hétvégi bajnoki miatt ezt a találkozót, mennyire engedik el a kupát. Ennek ellenére Allardyce-nak, és magának a csapatnak annyira hatalmas szüksége van a sikerre, hogy az egykori klubja ellen még egy lapáttal rátesznek a győzelem érdekében. 
FH:21:00

Lincoln - Ipswich : Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1-0
Odds: 1,60
 Az ötödosztályú Lincoln egy bravúros idegenbeli döntetlennel ítélte a párharcot ismétlésre, s afelől nem lehet kétségünk, hogy mennyire fognak elszántan támadni ma is. Természetesen még mindig az Ipswich az esélyesebb, azonban e kiírás történelme annyi furcsaságot, meglepetést eredményezett a történelem során, hogy a kimenetelt inkább hanyagolnám. 
FH:21:05 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Vaasa városában rendeznek kupameccset, ahol a hazai VPS a jóval rutinosabb és erősebb kerettel rendelkező Inter Turkuval csap össze. Bár a VPS hazai pályán mindig veszélyes, a statisztikák és az egymás elleni eredmények alapján a vendégek érkeznek esélyesebbként!

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.