2017.12. 02.

Lesz-e ma meglepetés Spanyolországban?

Lesz-e ma meglepetés Spanyolországban?

A spanyol bajnokság 14. fordulójában szombaton lépnek pályára a BL-ben szereplő nagycsapatok, hiszen a jövő héten kedden, illetve szerdán az elitsorozatban is jelenésük lesz. A korábbi hullámvölgyből lassacskán kilábaló Atletico a Sociedadot fogadja, ezt követően pedig a Sevilla csap össze a Deporral. Lássuk az esélyeket!

Atletico Madrid – Real Sociedad

  • Komoly gödörbe került az Atletico Madrid októberben, de úgy tűnik, hogy a válogatott meccsek miatti kéthetes szünet jót tett nekik, hiszen azóta a Reallal ikszeltek, míg a Romát, a Levantét és az Elchét magabiztosan verték, sőt gólt sem kaptak ezen a négy találkozón. Szintén remek hír az „Atleti” szurkolóinak, hogy Griezmann is újra megtalálta a góllövőcipőjét: a Levante ellen 2-t, míg a Roma ellen egy gólt vállalt.

  • A másik francia a támadó, Kevin Gameiro is egyre jobb formába lendül, szóval nehéz elképzelni, hogy a Sociedad ellen megszakadna ez a jó sorozata az együttesnek. A Sociedad azért nem teljesít rosszul a bajnokságban, hiszen 7. helyen áll, ezzel a pozícióval vélhetően a bajnokság végén is kiegyeznének a baszkok.

Sevilla – Deportivo

  • Egészen pazar a Sevilla hazai mérlege ebben az idényben, ugyanis minden bajnokiját megnyerte a gárda, csupán a BL-ben játszott kétszer döntetlent. A mai ellenfél a Depor lesz, amely nem sokat mutatott eddig magából ebben a szezonban, hiszen a 13 forduló alatt megszerzett 12 pontjával mindössze a 17. helyen áll a La Ligában. Abban bízhatnak csak a vendégek, hogy a Sevillára szerdán sorsdöntő BL-meccs vár Mariborban és hátha arra tartalékolnak az andalúzok. Azonban kellően bő a Sevilla kerete ahhoz, hogy a Deport még egy kissé felforgatott összeállításban is legyőzze. Ha csak a támadósort nézzük van bőven választási lehetőség, hiszen  Ben Yedder, Ganso, Nolito, Banega, Muriel, Jesus Navas vagy éppen Sarabia is bevethető. Mindenképpen hazai győzelemre számítok vagyis, hogy folytatódni fog a Sevilla remek hazai sorozata.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.
friss 7 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.