2017.08. 18.

Lesz-e újabb monacói kiütés?

Lesz-e újabb monacói kiütés?

Két győzelemmel és hét rúgott góllal kezdte az idényt a címvédő Monaco és ezúttal sem áll megoldhatatlan feladat előtt, hiszen a Metz otthonába látogat, ahol tavaly hetet hintett. A Bundesliga 2-ben a feljutásról tavaly éppen csak lemaradó Braunschweig ezúttal az Auét fogadja. Lássuk az esélyeket!

Metz – Monaco

  • A tavalyi szezonban a két Metz elleni bajnokiját összesen 12-0-s gólkülönbséggel hozta le a Monaco. Metz-ben 7-0-ra nyertek Lemarék az ősszel, de a hazai 5-0 is jól szimbolizálja a két csapat közötti óriási tudásbeli különbséget. Bár néhány klasszis, mint Bakayoko, B. Silva és Mendy távozott az AS-től és Mbappé sincsen a keretben jelenleg, de így jelentős a differencia a két együttes között. Elég, ha csak Falcaót emeljük ki a Monacóból, aki két mérkőzés alatt négyet szerzett eddig.

  • A Metz az első két fordulóban összesen egy gólig jutott és pontot még nem szerzett, hiszen a Guingamptől és a Videoton által legyőzött Bordeaux-tól is kikapott két góllal. A tavalyi szezonban nagy harc árán sikerült megmenekülniük a kiesés elöl Assou-Ekottóéknak, de vélhetően idén sem lesz egyszerűbb dolguk, sőt. Nyilvánvalóan nem a Monaco ellen kell azokat a pontokat megszerezni, ami kell majd a bennmaradáshoz. A Monacónak viszont minden egyes pontra szüksége van, hiszen a Lyon és a Marseille is erősnek tűnik a világsztárokkal tele-tűzdelt PSG-ről pedig nem is beszélve. A Monaco eddigi teljesítménye alapján a Metz nem okozhat gondot számára.

Braunschweig – Aue

  • A Német Kupából mindkét klub kiesett a múlt héten, ebben hasonlítanak, viszont a bajnokságban mutatott eredményeik már meglehetősen eltérőek, hiszen az Aue szerzett pont nélkül szerénykedik a táblázat alján, míg a Braunschweig még veretlen. Az Aue a Düsseldorftól és a Heidenheimtől kapott ki eddig, a Braunschweig pedig éppen a Heidenheimet verte könnyedén, a Düsseldorffal pedig ikszelt. Mivel ugyanazon csapatokkal találkoztak eddig, ezért könnyű összemérni a két gárda teljesítményét. A tavalyi szezonban a Braunschweig majdnem feljutott, végül a Wolfsburg elleni osztályozón vérzett el, az Aue pedig kis híján kiesett. Az egymás elleni találkozókon is a Braunschweig volt a jobb, hiszen négy pontot szerzett, de érdekes, hogy idegenben tudott nyerni. Véleményem szerint ezen előjelek alapján, most hazai környezetben is összejön számára a siker.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

friss 3 órája NB1: DVTK – Nyíregyháza
A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!