2013.12. 04.

Lev Praha – Szeversztal Cserepovec

Lev Praha – Szeversztal Cserepovec

Oroszországban a KHL ma játéknapján Csehországban Prágába utazik a Szeversztal Cserepovec együttese.

 

 

 

Vs.
Lev Praha KHL Szeversztal Cserepovec

A Lev Praha hozza tavalyi formáját a középmezőny eleje felé található jelen pillanatban. Ötvenöt pontot gyűjtött a gárda eddig, 13-6-4-9-es statisztikát tudnak eddig felmutatni a csehek. Szépen termelik a gólokat eddig 85 támadást tudtak sikeresen gólra váltani, igaz 71 esetben Petri Vehanen kapusnak a hálóból kellett ki kotorásznia a korongot. Egyébként 93%-al véd a Lev kapusa ami a Tizenegyedik legjobb védési mutató a KHL-ben. Legutóbbi 5 találkozójukból négyet sikeres eredménnyel zártak, csupán az előző fordulóban kaptak ki, hosszabbításban az idén osztály különbséggel jobb SZKA ellen. Hazai pályán nem igazán acélos a prágai együttes, 5-4-3-3-as mutatójuk közel sem mondható jónak. 41-31-es gólaránnyal rendelkeznek Kari Jalonen legényei. Érdekes mód idegenben sokkal jobban szeretnek játszani, mint otthonukban a Tipsport Arenában 13.000 lelkes cseh drukker előtt. Utolsó öt hazai tétmérkőzésük alkalmával három hosszabbításos mérkőzésük is volt melyből kettőt elvesztettek. Az oroszlánok becenévvel illetett prágai alakulat mérkőzésein átlagosan 4,88 gól születik 2,66-2,22-es elosztásban. Hazai pályán 4,08 ez a gól átlag, 2,73-2,08-as elosztásban. Mérkőzésik 75%-ban underes végeredmény születik.

A Szeversztal Cserepovec a tavalyi év hatodik helye az alapszakaszban igen távoli álomnak tűnik az oroszok számára, mivel jelenleg a tizenkettedik helyen sínylődik a csapat. Utolsó öt mérkőzésükön három vereség és két győzelem a statisztikai mutató. Harmincnyolc megszerzett pontjuk 9-3-5-14-es szezonbeli statisztikájukból jön össze. 69 gól ütögettek össze eddig a támadósorok, a védők pedig 85 esetben nem tudta megakadályozni az ellenfél játékosát a gól szerzésben. Otthonukban 27 pontot szereztek, ami azt jelenti idegenben csupán 11 pont, ami az ötödik legkevesebb az egész KHL-ben. 2-1-3-10-es mutatóval rendelkezik a Cserepovec. A megszerzett három győzelem melyből egy hosszabbításos nagyon kevés. Sz...l nem lehet várat építeni. Huszonhat lőtt góljuk a negyedik legkevesebb idegenben lőtt gól, míg 52 kapott góljuk az élmezőnybe tartozik. Aligha erre a dicsőségre vágytak volna. Hiába jakub Stepanek 92%-os hatékonysága a kapuban, ha a védelem gyenge, egymaga nem tud csodát tenni. Legjobban szereplő játékosuk csak a 98-ik a kanadai táblázaton! A Cserepovec mérkőzésein átlagosan 4,97 gól születik, melyből 2,23 szerez a Szeversztal. Idegenben 4,88 gól esik a mérkőzéseiken melyből 1,63 lőnek ők. 75%-ban underes végeredménnyel zárulnak a mérkőzéseik. A Mai mérkőzés esélyese a prágai Lev. Nem számítok sok gólra, de a döntetlen sem zárom ki.

Tippek: Hazai – 1,80 Under -5-5 – 1,40

Pár tipp a mai KHL ajánlatból:

  • Slovan Bratislava – SZKA Szentpétervár / +4,5 gól – 1,60
  • Dinamo Riga – Lokomotiv Jaroslav / HD – 1,40
  • Mettalurg Novokuzyneck – Dinamo Minszk / (1-0) H – 1,40 -5-5 – 1,55
  • Atlant Miszticsi – CSZKA / Moszkva Mindkét csapat szerez gólt – 1,22

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából