2015.01. 15.

Liiga esélylatolgatás

Liiga esélylatolgatás

Újabb forduló lesz ma a finn jégkorong bajnokságban, igazi ki-ki mérkőzések, amiről a fogadóirodák is hasonlóan vélekednek, az 5 meccs 15 lehetséges végkimeneteléből mindössze 1 esetben kínálnak 2,0 alatti szorzót.




 

Espoo Blues – HIFK

Két hosszabbításban elszenvedett vereség után a legjobbkor jött a Blues számára a Pelikánok elleni siker, így akár azt is mondhatnánk, jó formában a gárda. Sorozatban ez lesz a 6. meccsük hazai pályán, a mérleg 3 győzelem, 2 döntetlen, de állóképességüket illetően figyelmeztető jel, hogy mindkétszer már az első percben elbukták az extra játékidőt és a Lahti ellen is az 58. percben kaptak gólt. A HIFK-val legutóbb két hete kerültek össze, akkor meggyőző játékkal nyertek, a másfél harmad alatt berámolt 4 gól elég is volt a sima győzelemhez. Hazai pályán 20 meccsből 13 győzelem a mérleg, rendes játékidőben mindössze 4-szer veszítettek eddig az idény során. Érzékeny veszteség viszont számukra, hogy házi gólkirályukat, Kantolát 3 meccsre eltiltotta a fegyelmi bizottság a Pelikánok elleni meccs után.
A Sport ellen a HIFK-nak is sikerült kijavítania a Tappara elleni hazai vereséget. Nincs rossz sorozata a fővárosi alakulatnak sem, utóbbi 10 meccsükből csak kétszer hagyták el vesztesen a pályát, idegenbeli mérlegükön azonban bőven akad javítani való. 18 meccsből 9-szer győztek, ebből is csupán 4-szer a rendes játékidőben. 
A fentiekből kiindulva a két jó formában lévő csapat mai találkozóján egy kemény meccsen a hosszabbítás akár reális opció is lehet, azonban mivel mindkét oldalon kiváló védelmek vannak, és a Kantola sem játszhat ma, én az 5,5 gól alatti opciót választom inkább.

  • Tipp:

5,5 gól alatt - odds: 1,35

  • Tippmix:

Döntetlen – odds: 3,60

 

Lukko - Kärpät

Továbbra is szenzációs formában a címvédő Kärpät, utóbbi 11 meccsükből 10-et is a rendes játékidőben hoztak, az Ilves ellen is csupán szétlövésben maradtak alul. Esetükben felmerülhet, hogy mennyire van benne a fejekben a BL elődöntő, de profi játékosokról lévén szó, nem gondolom, hogy ez dekoncentráltsághoz vezetne. Apró szépséghiba a vendégcsapat számára, hogy a két gárda 4 legutóbbi találkozóját is a Lukko nyerte.
Hazai jégen nem ment eddig rosszul a Lukko-nak sem, 19 meccsből 10 győzelem a mérleg, azonban az utóbbi időben megtorpantak, csupán 2-szer nyertek a legutóbbi 6 hazai fellépésen. Ami azonban legalább ilyen fontos, a szezonban eddig rendes játékidőben csupán kétszer hagyták el vesztesen a Kivikylän arénát. A Kärpät azonban tipikusan az a csapat, aki bele szokott rondítani a szép mérlegekbe, ráadásul törlesztenivalójuk is akad az idei két vereség miatt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon odateszik magukat a mai találkozón, bár a Vendég opció mellé ajánlatos odabiggyeszteni a Döntetlent is.
Mivel az egymás elleni meccseik rendre szenzációs hokit és sok gólt hoznak, talán érdemes rakni a 4,5 gól feletti opciót is, 2:05-ös szorzóért egész jó esélyeket kínál.

  • Tipp:

Kärpät vagy Döntetlen – odds: 1,45

Mérkőzés győztese: Kärpät – odds: 1,80

Gólszám: 4,5 gól felett – odds: 2:05

  • Tippmix:

Vendég – odds: 2,29

 

Ässät - SaiPa

A kiemelkedő idegenbeli teljesítmény ellenére otthon csak nem akar beindulni a szekér, hazai jégen az Ässät a liga leggyengébbje, zsinórban 4 otthoni vereséget számlálnak már. Legutóbb december elején nyertek a Pori jégcsarnokban, külön pech, hogy csak 1-1 góllal, illetve hosszabbításban „szokásuk” alulmaradni. Mai ellenfelük, a SaiPa viszont meggyőző játékra képes idegenben is, legutóbbi 9 vendégfellépésükön mindössze kétszer kaptak ki rendes játékidőben, a Tappara és a HIFK ellen. Mivel a pori csapat otthon nem ezt a szintet képviseli, itt is a Döntetlen/Vendég opciót javasolom, esetleg aki kevesli a szorzót, a mérkőzés győztesét. Papíron viszont nem merném megtenni a sima vendéggyőzelmet, egy hosszabbítás bőven benne van a pakliban.

  • Tipp:

SaiPa vagy Döntetlen – odds:1:55
Mérkőzés győztese: SaiPa – odds: 2,00

 

Pár mondatban a további mérkőzésekről, amelyeken tényleg bármi előfordulhat:

Turku - Vaasan Sport
Az egyébként sem kiemelkedő játékerőt képviselő Sport az elképesztően pocsék formát mutató Turku otthonába látogat. Mondhatnánk erre, hogy ki ellen jöjjön ki a gödörből a hazai csapat, ha nem a ligautolsó ellen, de az utóbbi időkben a Sport szeszélyes csapat lett, én megvárom ennek a találkozónak a végeredményét, mielőtt újra fogadni mernék a meccseire. Statisztikát kedvelőknek érdekesség lehet ugyanakkor az is, hogy eddig lejátszott mindhárom találkozójukat a Sport nyerte. Gondolkodtam egy ideig az over/under opción is, mivel a Turku kiscsapatoktól szeret sok gólt kapni, de a Sport támadó szekciója nem biztos, hogy képes lesz idegenben 3 gólra, decemberben is 1:0-ra nyertek.

Lahti Pelicans - KalPa
A Lahti elég gyenge ebben a szezonban is otthon, a KalPa viszont nem elég meggyőző idegenben. Az utóbbi időben mutatott forma alapján inkább a KalPa győzelmét tenném, de két hete is hasonlóan gondolkodtam és simán nyertek 3:1-re a Pelikánok. Bizonytalan vagyok most is, így ezt a meccset is inkább kihagyom.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
moslékman 2015-01-15 22:39:33
Antonius!
Kérlek ne hagyd magad elbizonytalanítani, az utóbbi időben a finn hoki vált a kedvencemmé a német mellett, mert viszonylag kiszámítható a többi ligához képest (beleértve a focit is)! KHL-lel nem vagyok hajlandó már foglalkozni sokszor, gusztustalan néha ami ott történik :D Szerintem logikusak az érveléseid, én szívesen olvasnám őket továbbra is! És ez szerencsejáték, benne van hogy nem jön be, ezt nem róhatja fel senki!
A fanyalgóknak pedig: ha nem tetszenek a nagyobb szorzós hokis tippek, akkor tegyétek meg a Chelsea-t pl. a Burnley ellen, azon nem kell sokat agyalni.
van basten 2015-01-15 16:00:21
Köszi az elemzésed!A mai nap csak jégkorongot rakok ezekkel a tippekkel!
Antonius 2015-01-15 13:25:35
Most jött a hír, hogy a Blues-nál este Laurikainen véd, aki 94% feletti mutatóval vezeti a kapusok rangsorát. Kicsit féltem, hogy Nieminent állítják be, aki közel sem rendelkezik hasonló mutatókkal.
Antonius 2015-01-15 12:48:43
Annyit akartam még hozzátenni a szelvényedhez, hogy a Turku és a KalPa meccseken azért természetesen ez a két csapat az esélyes, reméljük nem borul a papírforma :)
Antonius 2015-01-15 12:46:58
Köszönöm :)
Én abban a 3 opcióban bízom nagyon, amit az elemzések végén elsődleges tippre ajánlottam, ezen kívül egy duplázóra raktam még a Karpat meccsen a 4,5 overt. Innentől most már minden a csapatokon múlik, de remélem ma sem vallok szégyent :)
zoltan.magyar.71611 2015-01-15 11:21:17
Sziasztok! Nagyon jó elemzéseket írsz Antonius. Megnézek egy ilyesmi papírost. 013 1 Espoo Blues - HIFK D 3.80 Töröl
014 1 Lahti Pelicans - KalPa V 2.33 Töröl
015 1 Lukko - Kärpät V 2.29 Töröl
016 1 Turku PS - Vaasan Sport H 1.70 Töröl
017 1 Ässät - SaiPa V 2.45 Töröl
Alap tét: 500
Fogadás típus:
013 014 015 016 017
1 V H V 9.5379 4 770 Ft
2 V H V 9.7045 4 850 Ft
3 V V V 13.0725 6 535 Ft
4 V V H 9.0707 4 535 Ft
5 D H V 15.827 7 915 Ft
6 D V V 21.3199 10 660 Ft
7 D V H 14.7934 7 395 Ft
8 D V V 21.6923 10 845 Ft
9 D V H 15.0518 7 525 Ft
10 D V V 20.2757 10 140 Ft
Eredő odds: 150.345515
Várható nyeremény: 75 175 Ft
Barnamedve 2015-01-15 09:35:22
Ez nagyon remek írás Antonius! A Karpatot meg is rakom a mai szelvényemen :D Tegnap a Tappara szépen jött!
 
Köszönjük

további tippjeink a Hoki világából