2015.02. 11.

Liiga: Ilves - JYP

Liiga: Ilves - JYP

 Célegyenesbe fordultak az alapszakasz küzdelmei a bajnokságban, az Ilves kétségbeesetten küzd a playoff helyért, amit a JYP gyakorlatilag már teljesített, jó hajrával azonban a vendégek számára akár még az alapszakasz-győzelem is elérhető.


 

Ilves (10.) – JYP (2.)

Négyszer találkoztak idén a csapatok, ebből 3-at a JYP gárdája nyert meg. A szünet előtt nem volt rossz sorozata a Jyvaskyla-i csapatnak, 4 mérkőzésből 3-at behúztak. Alapvetően a jól záró védelem szállította a sikereket, a 4 meccsen mindössze 3 gólt kaptak. Nagy öröm ez a szurkolók számára, hiszen eddig inkább a támadósorok jeleskedtek. Vendégségben ugyanakkor elég csapnivalóan szerepel a gárda, mindössze hétszer győztek rendes játékidőben a szezon során.

Nem túl meggyőző azonban hazai pályán az Ilves sem, mindössze 11 győzelem áll a neve mellett, ha csak ezt a statisztikát nézzük, meg is van az oka a patinás gárda hátsó helyezésének. A csapat szurkolói számára jó hír, hogy a héten átigazolták Jesse Niinimäkit a Brynasból. A tapasztalt támadó sokkal kreatívabbá teheti az Ilves támadásokat, de csak ha megfelelő lesz a hozzáállása, ilyen téren ugyanis voltak már gondok vele… A védelemben is vannak problémák, különösen a cserékre kell majd figyelnie a tamperei csapatnak, hiszen többször is lekontrázták őket az utóbbi időben az ellenfelek. A nyilatkozatok szerint azonban nagyon készültek erre a találkozóra a héten, meglátjuk sikerült-e kitalálnia valamit a mesternek.

Sokáig töprengtem, hogy mi dönthet ezen a meccsen.  Alapesetben azt mondanám, hogy a gyengécske Ilves védelem csemege lesz a JYP bombaerős támadósorának, azonban az utóbbi időben a vendégcsapat is a védekezésre helyezte a hangsúlyt. A nyitó harmadban többször meglepték már a Jyvaskyla-i csapatot és biztos készülnek erre a hazaiak is, de a szünetben véleményem szerint összeszedték magukat koncentráció terén a vendégek. Annyi minden szól pro- és kontra mindkét csapat mellett, hogy ez most igazi mélyvíz, csak jó úszóknak…  Én gondoltam egy merészet és a statisztika szerint döntöttem: a hazai csapat mellé teszem le a voksom. (Online formában azért egy döntetlennel megtámogatva)

Tipp:
Ilves vagy Döntetlen – odds: 1,45
Tippmix: Hazai – odds: 2,31

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
harcos74 2015-02-11 12:13:36
csá annyit mondok ezek állandóan keresztbe össze vissza játszottak,mindegy ki hol állt (amikor megraktam állandó csalódás ért) de tegnap pl.az ÖSSZES !!!!! meccs hazai lett náluk (1 hosszabbitásban dőlt el)
lumia.don 2015-02-11 10:14:12
1

további tippjeink a Hoki világából