2015.01. 14.

Liiga: Tappara - Ilves

Liiga: Tappara - Ilves

Ma egyetlen mérkőzést rendeznek a finn élvonalbeli jégkorong bajnokságban, ahol két középcsapat néz farkasszemet egymással,  a 7. pozícióban lévő Tappara fogadja a 8. helyezett Ilvest.

 

 



Liiga: Tappara - Ilves

Az Ilves egyre hátrébb csúszik a tabellán, köszönhetően az utóbbi hetek gyászos idegenbeli szereplésének, legutóbbi 9 vendégfellépésén mindössze egyszer jött le győztesen a jégről. Legutóbb hazai pályán is kikapott, igaz az idegenben szenzációs formába lendülő Assattól. Mai ellenfele viszont a hazai eredménysort nem teszi a kirakatba, 18 meccsből mindössze 9 győzelem, az 50%-os mérleg nem biztos hogy elég lesz a rájátszáshoz. Ezt a mutatót  is csupán az utóbbi meccseken sikerült kozmetikázni, legutóbbi 4 hazai meccséből 3-at nyert meg a Tampere-i társulat, a listavezető HIFK, a Pelicans, legutóbb pedig egy másik közvetlen rivális, a SaiPa ellen. Ez utóbbi talán már azt jelzi, hogy mentálisan is kezdenek összeállni a gyenge szezonkezdet  után. Emiatt, valamint az utóbbi meccseken mutatott forma alapján inkább a Tappara-t érzem esélyesnek, de annak aki neten is fogad, a Hazai/Döntetlen opciót  vagy a mérkőzés győztesét ajánlom.

Tipp:
Tappara vagy Döntetlen - Odds: 1.30
Mérkőzés győztese: Tappara - Odds: 1,55

Tippmix:  

154

1

Tappara - Ilves

H

1.98

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
MagnasMiska 2015-01-14 21:42:42
Gratulálok Antonius!
Remek összeszedett elemzés,végül egy sikeres tipp!
Köszönjük!
vargaradi 2015-01-14 12:23:22
A tavalyi összes mérkőzésükön "vendég" győzelem született!Tudom,erre nem lehet alapozni,de egy ki-ki mérkőzésen mégis az Ilves mellé rakom le a voksom!Teljesen ugyanúgy állnak a bajnokságban.
szisz021 2015-01-14 12:20:18
Nekem idén annyi csalódást okozott a Tappara,hogy elvből sem fogom megrakni őket! Annyi különbség szerintem nincs kettőjük közt,hogy mindenki Tapparát istenítse! Idén elég hulladékok voltak szerintem! Az,hogy most fellendült az utóbbi időben! Erre csak azt tudom mondani,hogy SZKA Szentpétervár sem nyer mindig, meg Jokerit sem és lásd a tegnapi CSSZKA-t! Jégkorongban semmi sem biztos! Sok szerencsét mindenkinek!
vargaradi 2015-01-14 10:31:33
Szia!Egy nagyon fontos dolog,h az Ilves nem Tampere-be érkezik,hanem otthon van!Hisz ez egy városi derbi!A Tappara-nak itt az esély,hogy a tabellán meglógjon egy kicsit városi riválisától!
Antonius 2015-01-14 09:28:38
Szia,
A Tappara 4 nagyon kemény meccsen van túl, ebből 3 győzelem a mérleg, legutóbb Helsinkiből hozta el a pontokat, ami eddig nem sok csapatnak sikerült. Jó formában vannak most, az Ilves ellenben 3 vereséggel érkezik Tamperébe. Én nagyon bízok bennük ma, de az is igaz, nagyobb összeget azért nem mernék tenni rá :)
Forgo 2015-01-14 09:00:09
Hali

Koszi
IEz fix 3 esélyes meccs.

további tippjeink a Hoki világából