2017.12. 05.

Lisszabonban is remekel majd a Basel?

Lisszabonban is remekel majd a Basel?

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójához érkeztünk, ma négy csoportban dől el, hogy mely csapatok folytathatják tavasszal a menetelésüket. Az A-csoportban a Man. United már szinte biztos csoportelső, a Basel és a CSZKA pedig két különböző helyszínen harcol egymással a második helyért. Lássuk az esélyeket!

 

Benfica – Basel

  • Szeptemberben egy méretes zakót szabott a Basel a Benficának, hiszen 5-0-ra verte. Nem akármilyen meglepetés volt az, azonban a későbbiekben kiderült, hogy nem volt véletlen az az eredmény, hiszen a Basel a CSZKA-t és a Man. Unitedet is legyőzte az összel. Jelenleg 9 ponttal rendelkezik, akárcsak a Moszkva, de mivel az egymás elleni eredménye jobb, ezért a saját kezében van a sorsa.

 

  • Ráadásul azzal a Benficával meccsel az utolsó körben, amely eddig az összes találkozóját elveszítette a BL-ben és a bajnokságban is le van maradva a Sporting-Porto kettőstől. Úgy tűnik, hogy erre az idényre nem sikerült megtalálni a megfelelő helyetteseket a távozók helyére.

  • A baseliek az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy stabil, megbízható svájci „magra” építenek, akik mellé szerződtettek egy-két technikásabb labdarúgót és ez könnyen lehet, hogy ezúttal is 16 közé jutást fog érni a BL-ben. Nem merném azt mondani, hogy a svájciak nyerni fognak Lisszabonban, de meggyőződésem, hogy nem fognak kikapni. Döntetlen esetén figyelniük kell a másik pályára is, hiszen, ha több pontot szerez ma a CSZKA, mint Steffenék, akkor az oroszok jutnak tovább.

 

  • A jobb játékosállomány a Benfica mellett szól, viszont az eddigi teljesítmény és a nagyobb motiváció a baseliek felé billenti a mérleg nyelvét, ezért kéteséllyel javaslom a fogadást a Baselre.

A Tippmixpro ajánlatából:

Benfica – Basel: Kétesély: Döntetlen vagy Basel, odds: 1,42

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-12-05 12:42:58
Hali!
Én ma azt hiszem, hogy a Benfica összekapja magát! Hazai és mindkettő gól!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!