2018.02. 28.

Malagára látogat a Sevilla

Malagára látogat a Sevilla

A spanyol bajnokság 26. fordulójában az Atletico Madrditól méretes zakót kapó Sevilla a sereghajtó Malaga otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Malaga – Sevilla

  • Bár a legnagyobb andalúz derbinek a Sevilla-Betis számít, de a Malaga-Sevilla sem piskóta, ahogy mondani szokták. Könnyen lehet, hogy egy jó időre ez lesz az utolsó találkozásuk a feleknek, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy a szezon végén búcsúzni fog az élvonaltól a Malaga, amelynek hét pont a lemaradása a 17. Levantéhoz képest és az eddigi 25 forduló alatt ennek a pontmennyiségnek még a dupláját sem érte el. A Malagánál az edzőcsere sem jött be: Michel helyére José González érkezett, akivel még mindig nem nyert egyetlen összecsapást sem a gárda, ráadásul az elmúlt négy bajnokiját kivétel nélkül el is veszítette. A hazai meccseiken mindössze 0,64 gólt jegyeznek átlagban a La Rosaledában és még sérültjük is akad szép számmal. Ezek alapján magabiztosan mondanám, hogy a Sevilla nyerni fog Malagán, de azért nem ennyire egyértelmű a dolog. Már éppen kezdtek kilábalni egy gyenge sorozatból és a Man. United ellen is ragyogóan futballoztak, erre 5-2-re kikaptak az Atleticót úgy, hogy már 5-0 is volt az eredmény. A legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésükből hármat megnyertek Montella tanítványai.

  • Ugyan a La Rosaledában nem sok sikerélményük volt a piros-fehéreknek az elmúlt években, de a mostani a leggyengébb Malaga, amely valaha az élvonalban szerepelt, ezért Ben Yedderék sikerére számítok. A Malaga a mérkőzéseinek a 72%-át elveszíti ezért nem valószínű, hogy a hat legjobb csapat közé tartozó Sevilla ellen pontot rabolna.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Malaga – Sevilla: (1x2): - Sevilla,  odds: 2,15

További információk itt olvashatók!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.