2017.12. 07.

A Marseille is megéli a tavaszt az EL-ben?

A Marseille is megéli a tavaszt az EL-ben?

Eljött az ítélet napja az Európa-ligában, ma kiderül, mely csapatok kerülnek be az egyenes kieséses szakaszba. A Marseille helye még nem biztos, a Salzburg ellen kell megtennie az utolsó lépést. A Köbenhavn és a Sheriff pedig kis túlzással ki-ki meccset vív egymással. Lássuk az esélyeket!

Marseille – Salzburg

  • A Salzburg már biztosította a helyét a legjobb 32 között, sőt már az is eldőlt, hogy csoportelsőként végez az osztrák alakulat. A Marseille-nek egy pontra van szüksége ahhoz, hogy biztos továbbjutónak vallhassa magát, hiszen a Konyaspor két ponttal van mögötte, de az egymás elleni eredmény Thauvinéknek kedvezőbb.

  • Vélhetően a Salzburg nem a legerősebb tizenegyével lép pályára a Velodrome-ban. A Marseille viszont nem tartalékolhat, hiszen számára nagy a tét és a fanatikus közönsége előtt egyébként sem teheti meg, hogy nem nyújt maximumot. Hat meccs óta veretlenek a franciák, de közben azért volt három döntetlenjük. A Payet, Thauvin, Luiz Gustavo, Maxime Lopez négyes vezetésével álláspontom szerint nyerni fog a Marseille a tét nélkül futballozó Salzburg ellen.

Köbenhavn – Sheriff

  • Roppant kiélezett a küzdelem az Európa-liga F csoportjában, hiszen három csapat harcol a két továbbjutó helyért. A 3. helyen álló Köbenhavn az éllovas Sheriffet fogadja. Amennyiben a Köbenhavn nyer, a másik pályán pedig a Lokomotiv ikszel a Zlinnel, akkor három csapat is 9 ponttal fog zárni és egymás ellen is ugyanannyi pontot szereznének ebben az esetben. A gólkülönbséget tekintve a Köbenhavn akkor mehetne biztosra, ha kettővel nyerne ma este. Márpedig a dánok hazai pályán esélyesnek számítanak a moldávok ellen. A moldáv csapatot főként brazil és balkáni országokból érkező játékosok alkotják, akik számára vélhetően nem fog feküdni a dániai tél.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.