2017.09. 15.

Masszív az idén a Maastricht

Masszív az idén a Maastricht

Az MVV jól kezdte a bajnokságot, lendülete ma is kitarthat.

Maastricht - PSV tartalék
holland II., 20.00

  • A holland másodosztályban az 5. fordulót rendezik, a De Geusselt-ben pedig rangadót rendeznek. A maastrichtiak nem erősítettek rosszul a nyáron, valamennyi csapatrészbe érkeztek játékosok, és többségük a kezdőben is kap helyet hétről-hétre. Ron Elsen vezetőedző 4-2-3-1-es szerkezete eddig működőképes, és eddig a sérülések is elkerülték a társulatot (egy jobb hátvéd végzi a rehabilitációját). A piros-fehérek négy meccsen 10 pontig jutottak, ezzel dobogós. Otton a Go Ahead Eaglest és a Den Boscht verte meg (4-3, 3-0), legutóbb a jó játékerőt képviselő De Graafschapnál is sikert aratott. A forma tehát biztató, most két hazai fellépése következik, ha ezeken jól teljesítenek Okitáék, úgy bebiztosítják helyüket az élmezőnyben. 
  • A PSV tartalékjaira sem lehet különösebb panasz, 2-1-1-es mérleggel a tabella első felében állnak. Ami érdekes a gárda teljesítménye kapcsán, hogy idegenben mindkétszer nyert (1-2-re a Helmondnál és az FC Eindhovennél), otthon viszont még nem nyert: előbb döntetlenezett a De Graafschappal, majd kikapott az Ajax fiataljaitól. A júliusban kinevezett vezetőedző, Dennis Haar jelenleg egy kapussal, egy bekkel és egy támadó középpályással nem számolhat, és mivel a nagyoknál Phillip Cocu több hiányzóval kénytelen kalkulálni (eltiltás és sérülések miatt), így néhányan elképzhelhető, hogy a PSV első keretével készülnek majd a vasárnapi, Feyenoord elleni rangadóra.
  • Az MVV eggis háromszor, a PSV tartalék négyszer játszott olyan találkozót, amelyen esett legalább három gól. A házigazda jó formát mutat, stabilnak tűnik, és az eindhoveni fiatalok ellen ez három pontot érhet.

Tipp A: 1 (1.75)
Tipp B: +2.5 gól (1.60)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!