2017.08. 23.

Megfordítja-e ismét a párharcot a Köbenhavn?

Megfordítja-e ismét a párharcot a Köbenhavn?

Még öt hely kiadó a Bajnokok Ligája főtábláján, ezek ma kivétel nélkül elkelnek, csütörtökön Monacóban pedig eldől, hogy ki melyik gárdákkal kerül azonos csoportba. A Köbenhavn 1-0-s hátrányba került Azerbajdzsánban, innen próbálhatnak meg fordítani az északiak. Angliában Ligakupa mérkőzéseket rendeznek a mai napon, a Premier League-be frissen visszajutott Newcstle a másodosztályú Nottinghamet fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

Köbenhavn – Qarabag

  • 1-0-s hátránya került a Köbenhavn az első mérkőzésen, de ez elvileg nem okozhat problémát, hiszen az előző körben a Vardar ellen is ugyanez volt a helyzet és Koppenhágában egy kiütéses 4-1-es sikerrel válaszoltak. Papíron ezúttal is a dánok az esélyesek. Ilyen párharcban, amikor földrajzilag egymástól ennyire távol lévő két klub találkozik, akkor nagy jelentősége van a hazai pályájának. A klíma is egészen más és az utazással töltött idő is rendkívül sok, ami megterheli a játékosok szervezetét, éppen ezért a hazai pálya előnye ilyen esetben megkétszereződik. A tét is óriási, biztosan telt ház várja majd a csapatokat a Teliában. A hétvégén mindkét együttes megnyerte a saját bajnoki mérkőzését, abban tehát nincsen közöttük különbség a differenciát a hazai pálya előnye jelentheti.

Newcastle – Nottingham

  • Két vereséggel tért vissza a Premier League-be a Newcastle. Bár a nyitányon sokáig jól tartották magukat a tavalyi ezüstérmes Tottenhammel szemben, de Shelvey kiállítása megpecsételte a sorsukat. A második fordulóban a szintén újonc Huddersfield ellen viszont illet volna legalább egy pontot hazavinni, de ez sem sikerült és még mindig rúgott gól nélkül állnak a szarkák, pedig remek támadókkal rendelkeznek, elég ha csak Atsut, A. Mitrovicsot, Ayozé Perezt, vagy Gayle-t (képen) említjük. Most a Ligakupában nyílik lehetőségük javítani a gyenge szezonkezdeten a Nottinghammel szemben. Tavaly a másodosztályban a Sports Direct Arenában könnyedén nyertek a fehér-feketék és a játékosállományuk alapján ezúttal is az ő továbbjutásuk tűnik valószínűnek. A Nottingham jól rajtolt a Championshipben és idén talán nem a kiesés ellen fog küzdeni, mert bizony a tavalyi évad az gyötrelmes volt a Forest számára.

 

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.