2017.12. 13.

Megszórja-e a Liverpool a West Bromot?

A Premier League 17. fordulójában a Liverpool a kieső helyen álló West Bromwich Albiont fogadja. Lássuk az esélyeket!

Liverpool - West Bromwich Albion

  • A Liverpool a hétvégén nem tudta megnyerni a városi rangadót az Everton ellen. Mohamed Szalah hiába jutatta vezetéshez a vörösöket, Rooneyék képesek voltak egyenlíteni. A bajnoki címről szőtt álmokról már korábban is letehettek a liverpooliak, de a City United elleni sikerével ez még biztosabbnak tűnik. Viszont a 2. helyre még könnyedén odaérhetnek Matipék, hiszen a Man. United és a Chelsea is abszolút lőtávolságon belül van hozzájuk képest. Tegnapi győzelmével a Burnley a Liverpool elé került, de ma visszaelőzhet a Pool, ehhez csupán a kiesőhelyen álló West Bromot kell megvernie, ami már csak azért sem tűnik túlzottan nagy kihívásnak, mert a birminghamiek 15 (!) mérkőzés óta nyeretlenek. Rég produkált már ennyire pocsék szériát az együttes. A Liverpool remek támadói miatt véleményem szerint legalább kétgólos különbséggel fognak nyerni a hazaiak. Szalah 13 találattal vezeti a PL góllövőlistáját, de rajta kívül Coutinho, Mané és Firmino is szórja a gólokat, ahogyan azt a Maribor, illetve a Szpartak elleni hetes alkalmával is tapasztalhattuk.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
toeroek 2017-12-13 21:17:08
Szerintem lövünk egy gólt!

további tippjeink a Foci világából

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!

A rovat, ahol minden a kimenetelről szól. Itt nincs hendikep, nincs gólhatár, nincs over-under – csak a tiszta döntések világa: a három fix opció (1‑X‑2) és két kétesélyes kombináció (1X, X2). Ez a mi 3+2 univerzumunk, ahol minden elemzés arra fókuszál, hogy a kimenetel esélye merre billen, és hol található a valódi érték a fogadói térben.