2017.09. 28.

Melyik arcát mutatja a Milan?

Melyik arcát mutatja a Milan?

A hétvégén nagyon csúnya verésbe szaladt bele a bajnokságban a Milan a Sampdoriával szemben, vajon a Rijeka ellen már nem éri meglepetés a piros-fekete híveket az Euróa-ligában? Az Everton 3-0-s vereséggel kezdte meg csoportkörös szereplését két héttel ezelőtt, most a ciprusi Apollon ellen nyílik lehetősége a javításra. Lássuk az esélyeket!

Milan – Rijeka

  • Sorra aratja győzelmeit a nyáron alaposan átalakított és ezzel együtt megerősített Milan, de egy-egy csúnya vereség belecsúszik a nagy menetelésbe. A szeptember eleji Lazio elleni 1-4-hez hasonlóan a hétvégi Sampdoria elleni kudarc is mélyütésként hathatott a milánóiaknak. A bajnokságban már hat pont a lemaradásuk a Juventus, Napoli kettőssel szemben. Az Európa-liga csoportkörét imponáló, 5-1-es sikerrel kezdték Bécsben az Austria ellen és papíron ma sem lesz nehezebb dolguk, hiszen a Rijeka látogat a San Siróba.

  • A Rijeka a nyitányon otthon kapott ki 2-1-re az AEK-tól. A két csapat lehetőségeit össze sem lehet hasonlítani. Montella ugyan biztosan pihentetni fog néhány alapembert, de van olyan bő a Milan kerete, hogy mindenképpen bivalyerős kezdőt fog pályára küldeni. Cutrone a szezon elején szórta a gólokat, szeptemberben pedig a nyár végén szerződtetett Kalinic lendült inkább formába, a Rijeka ellen is biztosan lesz bőven lehetőségük a gólszerzésre.

Everton  - Apollon

  • Mondhatnánk, hogy hektikusan teljesít az Everton ebben az idényben, hiszen hat veretlenül megvívott találkozó után négyet sorozatban elveszített, majd ezt követően kettőt megint megnyert. Azonban inkább arról van szó, hogy kiszámíthatóak a liverpooliak, hiszen az erős csapatokkal szemben alulmaradnak, míg a kis-, illetve középcsapatokat legyőzik. Ez alól az Atalanta elleni 0-3-as pofon volt a kivétel, ugyanis a bergamóiak kerete közel sincs olyan minőségű, mint az angoloké. Az Everton a csoport utolsó helyéről próbálhat meg felkapaszkodni, ehhez ideális ellenfél lehet az Apollon, amelynek a főtáblára kerülése is már meglepetés volt, a Lyon ellen elért 1-1 pedig egyenesen szenzáció számba ment. Az Everton hazai pályán roppant magabiztos. Jó pár sérültjük van, de így is pályára tud küldeni Koeman egy Rooney, Sigurdsson, Klaassen, Sandro Ramirez támadó négyest.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!