2016.04. 09.

Mennyei gondolatok (az OTP Bank Liga 27. fordulója)

Mennyei gondolatok (az OTP Bank Liga 27. fordulója)

Igen a huszonhetedik, akkor is, ha legutóbb a 29. etapot teljesítették az NB1 résztvevői. Szombaton és vasárnap ugyanis egy elmaradt bajnoki forduló pótlása következik. Célkeresztben a dobogóért harcoló, illetve a kiesést elkerülni igyekvő csapatok küzdelmei. Lássuk mit várhatunk a mi kis mennyei pontvadászatunkban április 9-én és 10-én!

 



Haladás – Békéscsaba

  • A Haladás a rendkívül szoros középmezőny tagja, a hatodik helyen állomásoznak 40 ponttal. Ámbár csak három egységgel vannak lemaradva a még európai kupaselejtezőt jelentő harmadik helytől, de azt gondolom, hogy az Újpest, Videoton, MTK, Debrecen kvartettet megelőzni, legalább is legalább hármat a négy csapatból lehetetlen feladat. A Haladás védelme és a kapus pozíciója a legerősebb a csapatban. 32 kapott góljuk teljesen elfogadható a tabella ezen szakaszában, viszont a 26 lőtt találat a harmadik legkevesebb a ligában! Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy a csapat a nála gyengébb vagy közel hasonló erőt képviselő csapatok ellen még felvegye a harcot, de a jobbak ellen, egyértelműen nincs esélye. Most viszont az egyik kiesőjelölt érkezik Király Gáborékhoz vendégségbe és ez bizony azt jelenti, hogy egy mindenre elszánt, harcos viharsarki gárdára számíthatnak a vasiak! Szpisljak mester abból főz, amije van és az alapanyag úgy fest, nagyon határon van az élvonalbeli szerepléshez. Ha bent maradás lesz a vége, akkor erősíteni kell, ez nem is lehet vitás. A télen igazolt idegenlégiósoknak és a fegyelmezett, precíz taktikának köszönhetően látványosan feljavult a gárda játéka, viszont a góllövéssel hadilábon állnak Vaskóék! Ha ezen a mutatón tudnának javítani, akkor több esélyük lenne. Ma is harcos, lendületes Békéscsabát várok, inkább védekező Haladással, akik a kontrákból próbálnak meg bizonyítani. Azt gondolom, hogy a félidőben még nem dől el semmi, 0-0-át fog mutatni az eredményjelző.

Tipp: 14649 – D – 2,0

MTK – Diósgyőr

  • A Ferencváros már bajnok, de a 2. helyért folyó négyes csatározásban az MTK-nak van a legnagyobb esélye, révén három ponttal vezetnek a 3. Újpest előtt, illetve 4-4 egységgel a Videoton és a Debrecen előtt. Két fordulóval korábban némi homokszem csúszott az amúgy stabil gépezetbe és Pakson kaptak egy négyest Strestikék, amit legutóbb a Békéscsaba hazai, 3-0-s kiütésével némileg orvosoltak. Ma viszont sokkal erősebb alakulat érkezik, mint a viharsarki gárda, mégpedig a 9. helyen álló DVTK, soraiban Liptákkal, Elekkel és Komannal. Márpedig a válogatottat megjárt rutinos nevekről beszélünk. Egervári Sándornak a kieséstől, úgy vélem nem kell tartania, de azért ez a helyezés elég siralmas egy ilyen játékosállománnyal rendelkező gárdának. Éppen ezért azt várom, hogy nem rendezkedik be védekezésre a borsodi csapat, hanem megpróbál támadólag fellépni, kihasználva képzett válogatott játékosait és a villámgyors Novothny Soma gólerősségét. Az MTK pedig a saját sokpasszos, gólratörő játékát fogja prezentálni. És, hogy ez mire lesz elég? Gólt, gólokat várok, mégpedig mindkét oldalon!

Tipp: 36378 – H – 1,80

Újpest – Puskás Akadémia

  • A fővárosi lila-fehér gárda a 3. helyen áll, célja a nemzetközi kupaindulás. Igaz, ők még a kupában is talpon vannak, mégpedig a Békéscsaba elleni 2-0-lal tulajdonképpen helyet is foglaltak a döntőben! Amennyiben a Ferencváros lesz az ellenfelük, máris megvan az áhított EL-selejtező, hiszen a zöldek a BL-ben lesznek érdekeltek! A gárda játéka kissé szétcsúszott az utóbbi időben. Legutóbb ugyan megverték a Honvédot a fővárosi presztízsrangadón, de azelőtt kikaptak mind a Vasastól, mind a Békéscsabától! Ki tudja, hogy melyik arcukat mutatják ma a lilák? Az ellenfél a Robert Jarni vezetésével, a kiesés elől menekülő Puskás Akadémia, amelynek soraiban szintén kiváló játékosok futballoznak, többek közt a válogatott Fiola Attila, de említhetném Zsidait és Márkvártot is! Nem tudom elképzelni, hogy kiessen a felcsúti csapat és ez most csakis a sportszakmai háttérnek szól, nem pedig a politika szólalt meg belőlem. Azt várom, hogy meglepetés lesz és a harcos vendégek két vereség és két győzelem után, ma szűken is, de megszerzik a győzelmet, a megint impotens játékot mutató Újpest otthonában!

Tipp: 14670 – V – 5,20

Videoton – Vasas

  • A Videoton is négy nyeretlen (2V, 2D) meccs után találtak magukra legutóbb, amikor is a dobogóért folytatott ádáz küzdelemben pontszámban beérték a DVSC-t, éppen az ellenük elért 1-0-s győzelemnek köszönhetően. Ennek a győzelemnek elég lendületet kellett adnia a válogatott szintű futballistákkal teletűzdelt csapatnak, hogy a támadójátékot játszató Horváth Ferenc vezetésével megverjék a lelkes és fegyelmezett, ám játéktudásban és játékosállományban egyértelműen gyengébb fővárosi gárdát. Egyértelmű hazai sikert és sok gólt várok! Kinyílik a Vidi-gólzsák és ennek szegény Vasas lesz a megszenvedője! Hazai siker és több mint 2,5 gól a tippem!

Tipp: 36426 – 02 – 2,0

Paks – Debrecen

  • Számomra a Paks alakulata fegyelmezett és lelkes iparosokból álló csapat, amiből kihozták a maximumot. Nem most, korábban! A Ferencváros elleni 5-2 jól mutatja, hogy mi várható, ha egy erős keretből merítő, erős csapat akar nyerni mindenáron ellenük! Márpedig a Debrecennek ez a meccs létfontosságú! Ha a legutóbbi Videoton elleni fiaskó után ma sem lesz meg a három pont, akkor alighanem jelentős, már sokkal kisebb eséllyel behozható hátrányt szednek össze! És ez nem fordulhat elő a Lokinál! Egyértelműen kreatívabb és erősebb a hajdúsági gárda és ez ma ki is fog jönni a pályán is! Vendégsikert várok! És a kiajánlott szorzó, szerintem a hétvége ajándéka!

Tipp: 14677 – V – 2,45

Ferencváros – Budapest Honvéd

  • És végül a vasárnapi, fővárosi derbi. A Ferencváros megszerezte története 29. bajnoki címét, majd ezt a Paks kiütésével jól meg is ünnepelték. Hajnal Tamás egy interjúban elmondta, hogy a legnehezebb dolga a Fradinak az, hogy felpörögjenek az NB1-es meccsekre és képesek legyenek motiváltan játszani. Ráadásul általában a Honvéd ellen mindig nehezebben szokott menni. Nem tudom, hogy a kupaelődöntő előtt mennyire tudnak fejben a pályán lenni Thomas Doll játékosai, én azt gondolom, ma is kisiklás lesz a vége. Egy viszonylag kiegyenlítettebb első félidő és ferencvárosi vezetés után a második fordulóban kiesik a ritmusból a hazai csapat és a Honvéd kiegyenlít, majd elszánt rohamozása sikerrel jár és a győzelmet is megszerzik majd. A Ferencváros a kupában fog vigasztalódni a bajnoki vereségért! óriási meglepetést várok, amelyet személy szerint single is megteszek majd! Félidőben HAZAI, végeredmény VENDÉG!

Tipp: 36506 – 03 – 46,00

A  hat meccset csakis a játék és az izgalom kedvéért kötésben ismegküldöm 200 forinttal:

14671 3 Újpest - Puskás Akadémia V 2.26  
    Kétesély - Döntetlen vagy Puskás Akadémia    
14649 3 Haladás - Békéscsaba D 2.00  
    1. félidő - 1X2 - Döntetlen    
36378 3 MTK - Diósgyőr H 1.80  
    Mindkét csapat szerez gólt - Igen    
14677 3 Paks - Debrecen V 2.45  
36426 3 Videoton - Vasas 04 2.10  
    1X2 + Gólszám 2,5 - Hazai és több    
36506 3 FTC - Honvéd 03 46.00  
         
  • Eredő odds: 1925.54
  • Tét összesen: 200 Ft
  • Várható nyeremény: 385 110 Ft
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2016-04-09 15:42:24
hali!
A Puskást a politika bent fogja tartani!
Mindegy milyen áron, de nem fog kiesni, az biztos!
A magyar fociban egy kis bunda, vagy megfélemlítés mindig benne volt, a Puskásnál ez szerintem-és ez sok ember véleménye-hatványozottabb lesz!
Arra nyugodtan lehet fogadni, hogy a Puskás NEM ESIK KI!
Egyébként sz@r egy csapat, ebben a magyar mezőnyben az utolsó előtti!
Hali!
Palmer 2016-04-09 09:58:46
Szeretném az Újpesti meccsel kapcsolatban, hogy az Újpesti hiába fog bejutni nem indulhat el az EL-ben,hiszen el van tiltva a nemzetközi szerepléstől! Ezt szerintem mondjuk egy újpest drukker jobban fogja tudni,én csak fradistaként mondom :-)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.