2014.10. 19.

Mesterhármas

Mesterhármas

A mai napon inkább végeredményeket próbálok megfogni, így színtiszta Tippmix listát veszek elő. Olasz, holland, francia csokor kerül a vasárnapi vázába, főleg hazai esélyesekkel, és ha nem jön semmi közbe, hozni is fogják a sajátjukat. És még a szorzók is jók.

 

 

217 Verona-Milan
Magas szorzóval kínált meccs, már-már rangadó, a táblázaton elfoglalt helyezések alapján biztos, hisz mindkét csapat 11-11 pontot szerzett és egyaránt 3-2-1-es mérleggel áll, ez pedig az 5. és 6. helyre elég – nagyobb különbség egyébként csak a gólarányban mutatkozik, az előbbiek 6:5-tel, utóbbiak 13-9-cel állnak. A Milan még nem vesztett idegenben, a Hellas pedig még hazai közönség előtt veretlen. Korábban úgy tűnt, több hiányzója a miálóiaknak lehet, de a meccs napjára a kérdéses játékosok (mint Menez, Bonaventura, Zapata) is készen állnak, egyedül de Jong eltiltott. Mondhatnánk, hogy mostanság a Milan a kiscsapatok otthonában sem tudott mit kezdeni, akkor ugyan mire lehet képes Veronában, és valójában éppen ez adja az egyik kapaszkodót a fogadásomhoz. Csak fordított értelemben, mint ahogy ez ebből a gondolatból következne. Ilyenkor szokott ugyanis nyerni a nagyobb nevű csapat, márpedig az a Milan.
Tipp: Vendég, odds: 2.13, 6/10

223 Groningen-Excelsior
Ez a két csapat is elég közel van egymáshoz, jelenleg 3 ponttal jobbak a hazaiak. Annyival viszont mindenképp, sőt, ilyen leosztásban az erőviszonyok jobban kidomborodhatnak. Hazai pályán ugyanis a Groningen rendre jó csapatnak bizonyul. Így van ez idén is, otthon 3 meccsen 6:1-es gólaránnyal 100%-osak, míg az Excelsior az egyik leggyengébb idegenbeli gárda, vendégként eddig egyetlen pont, 2:9-es gólarány és 0-1-3-as mérleg áll a nevük mellett. Ez egy olyan párharc, amelyen alapvetően egy percet sem gondolkoznék, most viszont egy szusszanásra elgondolkozok, mert a hazaiaknál sok lesz a hiányzó, de még így is abba az irányba lépek tovább, amely a győzelmük felé mutat. Otthon ugyanis így is ők a favoritok, és amíg ott van a szélen Antonia, addig szét is kaphatják az ellent, akiknek mostanában amúgy sem megy a Groningen ellen.
Tipp: Hazai, odds: 1.6, 7/10

232 Marseille-Toulouse
A mai hármasomban itt van a legnagyobb különbség, de tulajdonképpen nem ez fogott meg. Sokkal inkább az, hogy a Marseille kellő magabiztossággal vezeti a tabellát. Eddigi 9 meccsükből ugyanis hetet megnyertek, otthon pedig négyből hármat, ők lőtték a legtöbb gólt, igaz, főleg idegenben parádéznak, de otthon se lehet sok okuk a panaszra. A Toulouse idén is a középcsapatok élére készül állni, de a hullámzó teljesítményük miatt sokkal többre nem vihetik, idegenben 2 győzelem és 3 vereség jött össze nekik, ez pedig így még nem túl meggyőző. Legutóbbi 6 hazai meccsén 5-ször is legalább 2 gólt lőtt az OM a mostani ellenfelének, valami hasonlóra számítok most is. A Marseille-nek ez egy remek alkalom arra, hogy megint elhúzzon a mezőnytől, ezért fognak nyerni.
Tipp: Hazai, odds: 1.7, 8/10

Eredő: 5.79

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
SSLaci69 2014-10-19 21:09:40
Naná, hogy a legkisebb odds intett be.
calgaryflames 2014-10-19 15:17:37
igy igaz
Barnamedve 2014-10-19 15:17:00
Teljesen igazatok van, egy futballmeccsen három kimenetel lehetséges, amíg le nem játszották a meccset mindhárom mellett lehet érvelni! És bármeliyk bejöhet! Laci most így gondolja és megosztotta velnünk. :)
Minden mást meglátunk este.

Sok sikert mindenkinek!
calgaryflames 2014-10-19 13:13:36
ugyan ugy mint a Ex rossz idegenbeli sorozata is megszakadhat és begyüjtheti előső győzelmét....
No. 2014-10-19 12:53:05
Megszakad előbb-utóbb a Marseille sorozata is, és ez ma fog bekövetkezni. Döntetlen.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!