2014.10. 20.

Mesterhármas

Mesterhármas

Ahogy az bizonyos esetben lenni szokott, a legkisebb szorzó száll el, így jártam tegnap is, hiába hozták a többiek magabiztosan a meccsüket. Na mindegy, új nap, új lehetõség, mára is hozok egy olaszt, ez nem feltétlenül staton alapuló, hanem inkább megérzés lesz, mellé pedig, ha már egy szokásos álmos hétfőhöz képest egész jó a kínálat, belenyúlok még két topligába.

045 Genoa-Empoli
A forduló zárómeccsén a 12. fogadja a 14-et, a Genoa 8 ponttal, 2-2-2-es mérleggel és 6:6-os gólaránnyal áll, ehhez hasonló az Empoli mérlege is, nekik 6 pont 1-3-2 és 8:8 jött össze. Ez azért lehet fontos, mert eléggé döntetlenszagú meccsnek nézünk elébe – szerintem egyébként a hazaiak akár be is húzhatják –, a csapatok valahol a sok és a kevés gól határán vannak, így tulajdonképpen kockázatos a gólok számára fogadni. Itt viszont van egy olyan megérzésem, miszerint akár egy gólgazdag meccs is kisülhet a dologból, ill. elég az is, ha 3 benne lesz. Márpedig ennyi kijöhet, az Empoli felfogása alapvetően a támadásokra koncentrál, az újonc minden ellenfél ellen próbál játszani, és ez többnyire sikerül is, csak végül az eredmények nem úgy jönnek, ez viszont majd a kontrák mentén feküdhet a hazaiaknak, akik olykor szintén vevők egy több gólos meccsre. Szerintem egy próbát megér a dolog.
Tipp: V – a mérkõzésen 2,5-nél több gól lesz, odds: 2.06, 6/10 046

Real Sociedad-Getafe
Szintén alsóházi csapatok meccselnek itt is, de amíg az olaszoknál nagyjából rendben van a szereplők helyezése, addig itt a Sociedad meglepő helyen vert tanyát. Jelenleg mindössze egy győzelemmel (akkor viszont a Real volt meg, nem is akárhogy) a kiesés ellen megy a csapat, mindez 5 pontot, 1-2-4-es mérleget és 8:11-es gólarányt takar. 2 ponttal áll jobban a Getafe a maga 2-1-4-es és 4:11-es mutatvánnyal. Alapvetően nem egyértelmű esélyes a Sociedad, ilyen bukdácsolás mellett egy döntetlen sem lenne túl nagy meglepetés, viszont szerintem behúzzák a meccset. A madridi csapat ugyanis idegenben nagyon gyenge, mindhárom meccsét elbukta, gólt is csak egyet szerzett, kapott viszont hetet, és ez mindenképpen egy döntő faktor lesz. Az pedig a másik, hogy ha valahol, akkor otthon erőt gyűjthetnek a baszkok, ez a meccs számukra egy remek alkalom a levegővételre.
Tipp: H, odds: 1.58, 7/10 050

West Bromwich-Manchester Utd.
Harmadik meccsnek a szebb napokra vágyó mencseszteriek találkozóját választottam. Várnak az elõrelépésre, és ez nem is elérhetetlen, hisz nincs nagy hátrányuk (ne a Chelsea-t nézzük), és verhető ellenféllel szemben gyűjthetnek 3 pontot – idén első alkalommal idegenben. Ami a MU-t hátráltathatja, az a sérültek száma lehet, pl. Rooney még mindig nincs, így Mata megtartja helyét a csatárok mögött, ugyanakkor a WBA oldalán is lesznek hiányzók. A két csapat egyetlen győzelemre van egymástól, de most arra számítok, hogy ez a távolság két egységnyire nő. A legutóbbi 7 idegenbeli meccsén 6-szor is nyert a WBA otthonában a MU, az ilyen arányok a fociban kedvenc ellenfél kategóriát szoktak jelenteni, talán épp ez kell ahhoz, hogy behúzza Van Gaal az első idegenbeli győzelmét.
Tipp: V, odds: 1.75, 7/10 Eredő: 5.69

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Rivalda365 2014-10-21 02:55:50
Háromból - semmi.

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.