2014.12. 13.

Mesterhármas

Mesterhármas
Egy kisebb szünet után ma újra megpróbálok mesterhármast lőni. Szombat van, nyitnak a topligák, de csak egy olyan meccset választok, amelynek egyik résztvevőjét befolyásolhatja a hátrahagyott hétközi csoportkör. Szóval angol, német, olasz.
 
 
 
 
 
Arsenal-Newcastle
 
Érdekes dolog az Arsenal, mondom ezt így, mert még egy lyukas kerettel is képesek alázni török földön, előtte viszont a Stoke csontjai tudnak megakadni az ágyú csövében. A legutóbbi bajnokihoz képest sokkal izmosabb brigáddal most sem kalkulálhat Wenger, akik viszont lesznek, azokkal lehet esélye az öregnek egy jó, és legalább annyira fontos győzelemre. Kell a hiányzókról beszélni, mert ha az Arsenal lyukas, akkor a NewU is az, ennél a két gárdánál jár együtt az egyik legtöbb elfoglaltsággal az orvosi lét. A United (a sok maródi mellett) még két eltiltottal vág neki a rangadónak, Sissoko és Taylor nincs ilyek ok miatt, a hazaiaknál Chambers pihen lap miatt. Az előjelekből tehát nem feltétlen következtethetnén arra, hogy a két 23 pontos csapat gólokat zúdít egymásra, de azt gondolom, az Arsenal jöhet majd ki győztesen a dologból, és ha már így lesz, azt nem 1-0-ás sikerrel teszi. Kis adalék: az Arsenal 5 meccs óta veri mostani ellenfelét, legutóbbi 3 alkalommal gólt sem kaptak a londoniak, viszont többnyire gólokkal dúsított meccseket hoznak.
 
Tipp: 1 és 1,5 felett, odds: 1.6, 7/10
 
 
Mainz-Stuttgart
 
Itt már nagyobb különbség van a csapatok között, igaz, ez sem egetverő mértékű. A Mainz ugyanis 4 ponttal jobb, mint a sereghajtó Stuttgart, de mindkét csapat csak 3-3 mérkőzést nyert meg, viszont a Mainz csak négyszer kapott ki. Az elmúlt hetek mindkét gárdánál elég hektikusra sikeredtek, ugyanis többnyire góllal kitömött 90 perceket mutatnak, és szökőévente úgy tűnik, hogy jöhet valami javulás (pl a Mainz megtalálja az orvosságot a Leverkusen ellen, a Stuttgart pedig kitömi a Freiburgot), de aztán mégse történik érdemleges. Most viszont azt gondolom, hogy egy olyan kombó jöhet ki ebből, amely során gólváltásra vetemedik a két társaság – idegenben a svábok lövik a legtöbb gólt, azért ez sem gyakori teljesítmény a mindenkori sereghajtótól. Egyrészt ezért is várok gólváltást, ill. mert a vendégek sokat is kapnak, másrészt viszont azért, mert mindkét csapatnál lesznek fontos hiányzók.
 
Tipp: mindkét csapat szerez gólt, odds: 1.5, 7/10
 
 
 
Palermo-Sassuolo 
 
Az angolokéhoz hasonló, fej-fej melletti csatával zárok, ugyanis a végére még csizmát húzok, és ellátogatok Olaszországba is. A Serie A 15. fordulója tele lesz rangadókkal, és az erőviszonyok alapján bőven ilyen kategóriába sorolható ez a meccs is. A Sassuolo 19, a Palermo 18 ponttal áll a 10. és 11. helyen. Mindkét csapat jó formában van, a hazaiak 6, a vendégek 8 meccse nem találtak legyőzőre, és itt nem csak számok vannak, ugyanis egyaránt játszottak nagyok ellen is. Legutóbb pl. épp a zöld-fekete alakulat gáncsolta el a Romát. Több hiányzóval a Sassuolo számolhat majd, de a keretük elég bő ahhoz, hogy elbírja a távollétüket. Ha túlzott adok-kapokra nem is lehet számítani, arra szerintem mindenképpen jó ez a két csapat, hogy egymás ellen lehozzon egy jó meccset, amelyen mindkét kapus maga mögé nyúl majd, hazai pályán a Palermo egyre minimum jó lehet, de a védelmük nem lesz elég acélos ahhoz, hogy lehúzzák a rolót.
 
Tipp: mindkét csapat szerez gólt, odds: 1.75, 8/10
 
Eredő: 4.2

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!