2018.03. 04.

A milánói derbi

A milánói derbi

Milánói derbit rendeznek ma este a San Siróban. A tabellán ugyan az Inter áll jobban, mégis a Milan várhatja kedvezőbb előjelekkel és jobb formában a rangadót. Lássuk, mire megy egymással a két ősi rivális?!

Milan – Inter

  • Három rangadóra is sor kerül a hétvégén a Serie A-ban. Tegnap a Juventus és a Roma járt sikerrel. Ma este a forduló előtt negyedik helyen álló Inter találkozik a hetedik Milannal a Derbi della Madonninán. Teljesen ellenkező utat járnak be a csapatok ebben a szezonban, hiszen az Inter a 15. fordulóig parádésan menetelt, viszont december eleje óta csak vergődik. A Milan pedig december végén éppen az Inter ellen kupameccset követően indult el azon az úton, amely elfogadható azok után, hogy jóval több mint 100 millió Eurót elköltöttek nyáron. Az új tréner, Gattuso szerepe óriási ebben, hiszen Montellával egy szedett-vedett társaság benyomását keltették. Ami a leginkább feltűnő, hogy a korábbi középpályás a védekezést mennyire összerakta, Kessie a tavalyi önmagát idézi, míg Romangoli és Bonucci makulátlanul takarít hátul és Donnarumma is egyre magabiztosabb a kapuban. 

  • Hat tétmérkőzés óta nem kaptak gólt és ebben az évben össz-vissz hármat szedtek csak be. Az Inter pocsék formáját elnézve (Perisic és Candreva alig mutatott bármi érdemlegeset december óta) azt gondolom, hogy most is meg fogja őrizni kapuját Donnarumma a góltól. Gattusóval 13 találkozó óta veretlenek a piros-feketék. Az Inter ugyan a legutóbbi három bajnokijából kettőt is megnyert, viszont egyikre sem lehet büszke, hiszen a sereghajtó Beneventót és a Bolognát is csak kínkeservesen tudta csak legyűrni odahaza. Gattuso irányításával meccsenként 2 pontot átlagol a Milan és amióta ő az edző azóta ezen időszak alatt az Inter csupán 1,25-öt. A Milan fáradtabb lehet, ugyanis szerdán a Lazio ellen hosszabbítást és büntetőket követően jutott tovább a kupából, viszont a lendület és a magabiztosság hajtja őket.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • A tipp: Milan – Inter: (1x2): - Miilan, odds:2,42
  • B tipp: Milan – Inter: Vendég csapat góljainak száma: 0, odds: 2,60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.