2017.10. 26.

MLS – főcsoport negyeddöntők

MLS – főcsoport negyeddöntők

Magyar idő szerint mára virradóra megkezdődött az MLS rájátszása és ami számunkra szomorú, hogy a Nikolcs Nemanja vezette Chicago Fire kiesett a Red Bullsszal szemben, így már csak egy magyar játékosért szoríthatunk, mégpedig a Kansas csatáráért, Sallói Dánielért. A Kansas ma este Houstonban lép pályára a továbbjutás reményében, emellett pedig rendeznek még egy Atlanta-Columbus összecsapást is. Lássuk az esélyeket!

Houston – Kansas City

  • Négy magyar játékos szerepelt ebben a szezonban az MLS-ben, azonban Stieber Zoltán (DC United) és Németh Krisztián (New England) csapata már a rájátszást sem élte meg, míg a gólkirály Nikolics együttese, a Chicago sajnos  a főcsoport tegnapi negyeddöntőjében elvérzett a Red Bulls ellen. A US Open Cup döntőjében győztes gólt szerző Sallói Dániel és csapata még versenyben van és mai napon a Houston ellen harcolhatja ki a nyugati főcsoportban a négy közé jutást.

  • Az előjelek azonban inkább a hazaiak mellett szólnak, ugyanis a Kansas City öt meccs óta nyeretlen, míg a Houston a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, így került be a rájátszásba, ráadásul hazai pályán játszhatja az első fordulót. Októberben kétszer is találkoztak a felek a bajnokságban: Houstonban texasi siker születet, míg Kansasban 0-0 lett a végeredmény ebből kifolyólag hazai továbbjutást várok, de közel sem biztos, hogy erre elegendő lesz 90 perc.

Atlanta – Columbus

  • Kétszer játszottak egymás ellen a csapatok az alapszakaszban és mindkétszer kétgólos különbséggel győzött az Atlanta. Az Atlanta egyetlen ponttal és egy hellyel előzte meg a Columbust az alapszakaszban, pedig a játékoskerete lényegesebb erősebb. Ezen a ki-ki mérkőzésen vélhetően ez a tudáskülönbség ki fog rajzolódni. Mindkét együttesben van egy-egy csatár, aki közel húsz gólt termelt a szezonban: az Atlantánál Joseph Martinezről van szó, míg a vendégeknél a norvég Kamaráról. Az Atlanta több, mint kétszer annyi pontot szerzett odahaza, mint a Columbus vendégként, ez is a United továbbjutása mellett szól.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Houston – Kansas City: Ki jut tovább? – Houston, odds: 1,55
  • Atlanta – Columbus: Ki jut tovább? –Atlanta, odds: 1,30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!