2018.02. 08.

Muszáj támadniuk!

Muszáj támadniuk!

Csúnya verésbe szaladt bele a Brugge-i alakulat az odavágón. Ma csak akkor lehet keresnivalója, ha nekiront ellenfelének...

Club Brugge-Standard Liege
Tipp: 2.5 gól felett! (1.55-tippmixpro)

  • Ivan Leko alakulata kisebb válságban van. Ennek ellenére magabiztos előnnyel állnak a tabella élén, ám a megszokotthoz képest mostanában botlottak néhányat a kék-feketék. A bajnokságban kikaptak Gentben, majd nem bírtak otthon a Charleroi-val. A két bajnoki között pedig jött a liege-i verés: az első meccsen a házigazda 4-1-es előnyt szerzett. Egy óra elteltével már 3-0-ra vezettek a piros-fehérek, Mitrovic hajrában született találata egy halovány reményforrást jelenthet Wesleyéknek. Az elődöntő első felvonását pedig komolyan vette a Brugge, és ma is erős csapatot  vezényel pályára a horvát szakember. A téli átigazolási időszakban kapust és bekket igazolt a klub: két védő sérült, így ezért is voltak indokoltak a transzferek. Mindenesetre a hazai 12-1-0-s mérlegében és a 40-13-as gólarányában bízhat.
  • A Sa Pinto vezette Standard egyre jobb formát mutat, igaz ez a bajnokságra és a kupára is. A brigád az utolsó hat tétmeccséből csak egyet veszített el, a középmezőny tagja, de még odaérhet a BL-ért folyó rájátszásra. Idegenben azért lenne mit javítani a 3-3-7-es statisztikájukon, de éppen a legutóbb nyertek magabiztosan vendégként a Lokeren stadionjában (0-3). A keret nem rossz, csak egy bekk nem lesz bevethető sérülés miatt.
  • A házigazdának muszáj lesz támadnia, ha ki akarja vívni a továbbjutást. Ezt kihasználhatják a vendégek, nagyon őrült kilencven perc is lehet ebből a visszavágóból. A gólokban van az érték!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2018-02-08 10:31:46
Hali!
Igen, ezek szerintem is jó gondolatok!
Hajrá!

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!