2013.05. 12.

Nagga 10 szelvénye, 2013-05-12

Nagga 10 szelvénye, 2013-05-12

A Tipplap hűséges olvasója és kommentelője Nagga10, aki immár két nyereményjátékot is nyert. Az első Ágyúgolyófutam után a legutóbbi kerékpáros-tippjátékban is első lett. De ha visszaemlékeztek az Aranymosásban is egy remek cikket küldött be. Felkértük Naggát, hogy ossza meg velünk a szelvényeit és Ő erre igent mondott. 4-5 mérkőzésből álló gyűjtőszelvényeket fog csinálni, ezeket 500-1000 forintos téttel küldi játékba és a szelvény fotóját elküldi nekünk, mi pedig közszemlére tesszük a Tipplapra. Elemzések nem lesznek, viszont szigorúan számon fogjuk tartani, hogy Nagga hány meccset választott a korábbi játékaiban összesen és ebből mennyi jött be! Vagyis láthatjuk a beválási arányát. Kommentben várjuk a véleményeket, ötleteket, információkat. Megéri szurkolni, mert Nagga minden győztes szelvény nyereményéből 10k összeget felajánl a Tipplap számára, hogy egy nyereményjátékot szponzoráljon. Ezt ez úton is köszönjük szépen!   

194

1

Kanada - Csehország

H 1.62

V 16:00

máj. 12

210

1

Betis - Celta Vigo

H 1.85

V 16:45

máj. 1

214

1

Aalen - Dynamo Dresden

V 2.36

V 13:15

máj. 12

223

1

Stoke - Tottenham

V 1.88

V 14:15

máj. 12

225

1

Fulham - Liverpool

V 1.95

V 15:45

máj. 12

230

1

*(0-1) Manchester Utd. - Swansea

H 1.70

V 16:45

máj. 12

233

1

Lorient - St-Etienne

V 2.10

V 13:45

máj. 12

252

3

Győr - FTC

V 2.85

V 18:15

máj. 12

Eredő: 263,81

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
petruska 2013-05-12 11:02:05
hi

bocs de ezzek még vicnek is rosz tippek
Az Imi 2013-05-12 10:23:27
A Fradi győzelmében akár már most is kiegyezhetnénk. :)

további tippjeink a Foci világából

Az EFL Trophy keretein belül a Sunderland U21-es csapata az Accrington Stanley vendége lesz! Először megnézzük, mi is az az EFL Trophy, aztán pedig elemezzük a meccset!
Az EFL Trophy keretein belül a Sunderland U21-es csapata az Accrington Stanley vendége lesz! Először megnézzük, mi is az az EFL Trophy, aztán pedig elemezzük a meccset!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!