2013.01. 08.

Napi duplázó, 2013-01-08

Napi duplázó, 2013-01-08

Veszélyes vállalás következik, mert határozottan úgy érzem, ennek a szerény javadalmazást ígérő szelvénynek jönnie kell. Így, ahogyan van. Szokásommal ellentétben most megpróbálok beállni a "tutisták" közé. Két jégkorong és egy foci. Számomra a legkellemesebb arány.

 

 

Vasárnap szenzációja volt a jégkorong sporton belül, hogy valamennyi érintett részéről megszületett a szóbeli megállapodás az NHL-lockout végére vonatkozóan. Hétfőn a Dinamó Moszkva tájáról máris szárnyra kapott a hír, hogy Ovecskinék már nem utaznak el Ufába, a Salavat elleni keddi mérkőzésre, mert csomagolnak. Ha viszont most épp nem idegenbeli túrát kezdene a Dinamó, akkor az ászaik ma még bőven játszhatnának, hisz’ ezen a héten teljesen bizonyosan nem kezdődik el az NHL alapszakasza, sőt, még a jövő hétnek is inkább csak a második fele (vagy még inkább a vége) a sanszos erre. Az egész NHL, de ebből adódóan a KHL és pl. a svájci bajnokság is egy merő bizonytalanság; ki megy, ki marad, aki megy, hová megy, kinek biztos az NHL-es szerződése, ki kerül a fizetési sapka miatt átadólistára… tisztára, mint egy tőzsde a nyitáskor. Igyekeztem olyan meccseket választani, ami vagy azért tuti, mert az igazi nagyságok utoljára villantanak még, vagy azért, mert relatíve gyenge és inhomogén bajnokság, amelyet éppen ezért nem érint az NHL-nyitány. Kiválasztottam tehát egy KHL-es és egy dán jégkorong-meccset, aminek az eredőjéhez kellett még egy 1,12-es foci, hogy meglegyen a Napi duplázó.

CSZKA Moszkva – Jekatyerinburg

A vendégeket nem is veszem most figyelembe a tippem szempontjából (és a tabellát is bújjuk inkább máskor). Maradnak sztárok (sőt, Radulov személyében gigasztár is) a patinás klubnál (CSZKA), viszont vélhetően ma lépnek utoljára úgy pályára, mint egy all-star csapat. Délután kettőtől kezdődik magyar idő szerint a küzdelem, gólokban nem lesz hiány, alighanem szép győzelemmel búcsúznak a gigászok. Sokszor megvezettek bennünket a szezon alatt, de jó volt őket így együtt (Ilja Bryzsgalov, Pavel Dacjuk, Alekszander Radulov) látni. A csapat jelmondata: „mindig elsők leszünk”. Ha mindig nem is, de ez ma nálam fix 1-es.

Odense – Herlev Eagles

A 9 csapatos dán bajnokság pillanatnyi 5. és 6. helyezettje találkozik egymással. Ilyenkor általában ha a 6. játszik otthon, akkor gondolkodás nélkül mondok hazait, ha meg idegenben, akkor X-et, de ez a bajnokság egész más. Ha az egymás elleni találkozójukat nézzük, 22 meccs óta nem X-eltek egymással. A mostani Herlev viszont idegenben 11 meccsből 1 győzelemmel áll, ami harmatgyenge. És hiába csak egyetlen helyezés a hátránya a mai vendéglátójukkal szemben, de az az egy helyezési szám pontokban 13, méghozzá úgy, hogy a Herlev játszott két meccsel többet. A gólkülönbségek: Odense: +15; Herlev: -29. Ez Dániában országos 1-es kell, hogy legyen. Ha nem az, akkor brumma, brumma, barnabunda.

Bradford – Aston Villa

Angol labdarúgó Liga-kupa elődöntő, 1. mérkőzés. A Bradford komolyan veszi, ez ziher. Éppen ezért benne lehet a találkozóban egy over 3,5 is akár. Ha így lesz, egyszerűen lehetetlen, hogy a birmingham-i csapat ne találjon be. De úgy gondolom, pont 3 gól esetén sem nyerhet a hazai kiscsapat nullára. Biztos vagyok az Aston góljában. Sajnos, ezt az irodák is ugyanennyire biztosnak gondolják, így a szorzó alacsony, de a duplázásunkhoz pont ennyi kell. (Tippem: a háromesélyes fogadás kimenetelétől teljesen függetlenül lő gólt az Aston Villa.)

Eredő oddsz: 2,002. Csábító.

Janicsabi

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
veex 2013-01-08 22:31:48
Hát ez a mai duplázó eléggé elvérzik sajnos. Viszont Ágyú, megnyertem az SVK tipp versenyt. :D
kukex 2013-01-08 20:16:30
Bradford – Aston Villa
Bradford gólt lő- 1.52 odds
kriszvarga 2013-01-08 16:54:12
Hjaj, gyerünk máááár CSZKA! Nem maradhat így...
körözött73 2013-01-08 16:03:57
beindultak
kriszvarga 2013-01-08 15:12:54
Mit csinál a CSZKA? :O
karesz 2013-01-08 15:00:57
Lelkes kezdő vagyok :) kérnék egy véleményt a következő tipre!

111 Bayern München - Schalke H 1,60
116 Malaga - Eibar: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz V 1,65
124 Valencia - Osasuna: A mérkőzésen 2,5-nél kevesebb (H) vagy több (V) gól lesz V 1.75
139 Lazio - Catania H 1.73
Ágyú 2013-01-08 11:51:58
Íme! Ma telibe találom a mai SVK meccseket.

078 1 B. Bystrica - Trencin H 2.23
079 1 Martin - Poprad D 4.05
080 1 Skalica - Zvolen V 2.25
081 1 Zilina - Kosice D 4.20
082 1 Nitra - Piestany V 2.85

Eredő: 243,24
veex 2013-01-08 10:21:23
Martin - Poprad vendég?
Zilina - Kosice vendég?
veex 2013-01-08 10:19:00
Hamburgra érdemes rakni szerinted az Eisbaren ellen?

további tippjeink a Hoki világából