2014.10. 24.

Napi duplázó

Napi duplázó

Egy francia és egy svéd tartalmú duplával készültem a mai napra, a motiváció, a játéktudás és a táblázaton elfoglalt helyek alapján. Remélhetőleg nyerő párost fogok tudni a dologból kihozni.

A svédekkel kezdeném. Legutóbbi találkozójukat is megírtam, akkor különös körülmények között, a 96. percben tudtak csak nyerni. Még mindig versenyben vannak a feljutásért, és már csak 2 kör van vissza, szóval húzni kell a hátsójukat. 3. helyen állnak, 1 pont a lemaradás, még talán a gólok számán lehetne picit kozmetikázni, főleg az előttük Hamamrbyhoz képest. Ellenfelük a Syrinska, akik legutóbbi 5 vereségükkel ismét bekerültek a veszélyzóna közvetlen közelébe. Az, hogy ezek a pontnélküli találkozók mennyire voltak irányítottak, mert az esetben, ha igen, akkor itt meglepetés is születhet, de nem hinném, hogy az ellenfeleket és eredményeket látva bundáról lenne szó. Most már nem merek hendivel szórakozni velük, legutóbb is ez szívatott meg, marad a kötelező vendéggyőzelem.

A második találkozót a francia élvonalból választottam. A tavaly 9. Touluse az idén feljutó Lenst fogadja. Ahogyan az várható is volt, a táblázaton elfoglalt helyezés ezt jól is mutatja, hogy ki honnan jött. A hazaiak ráadásul egész jó eredményeket is értek el eddig, otthon például még veretlenek, a PSG-től pontot lopva vagy a Lyont megverve. A vendégek evvel szemben nem mutatnak túl sokat. 10 találkozó, 8 gól, 8 pont, 6 találkozó óta nyeretlenek. Legutóbb a PSG ellen kaptak ki, és nem ez a legnagyobb baj. Sokkal inkább a hiányzók kiléte. 3 eltiltottjuk van Le Moigne (M 9/0), Gbamin (D 8/0), Kantari (D 8/0), előbbi kettő pont Ibráék ellen került az öltözőbe túl gyorsan. Mindemellett még két sérültet is összeszedtek ezen a találkozón és utána, a elsőszámú kapus Riou és a csatár Touzghar (F 10/2) sem hadra fogható. A hazai hiányzók: Didot (M 5/0), Matheus (D 2/0), Tisserand (D 3/0), Roman (M 0/0). Erősebb, tapasztaltabb hazai csapat fog játszani egy jóval gyengébb gárda ellen. Napi tuti számomra.

A két találkozó szorzója 1.44 és 1.53, kombinációjuk egy 2.21-es eredőt ad ki.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bici75 2014-10-24 22:49:50
Hát kedves Bryan, lehet ideje lenne elengedned ezt a Svéd másodosztályt...
gizmo 2014-10-24 15:27:50
Mai netes dupla: Újpest - Nyíregyháza H 1,45
Fürth - FSV Frankfurt H 1,40
calgaryflames 2014-10-24 14:57:28
tudod mit ér ez a táblázat?? szart sem nem is értem minek kell kitenni semmit nem lehet belőle leszürni ugy alakul a meccs ahogy akarják
Szerencse Vadász 2014-10-24 14:11:40
A Toulouse szerintem is jó H -ba! de a svédek?!?!

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!