2016.03. 14.

Napi duplázó

Tipplap
Napi duplázó

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy duplával duplázunk. 

Tippmixen: 04245 - HAZAI -1,30
Emmen Erste Divisie Achilles 29
  • A holland másodosztályba látogatunk, ahol az ötödik helyen álló hazai csapat fogadja a 10. vendégalakulatot. Ami az erőviszonyokat illeti az Emmen kerete sokkal erősebb, körülbelül a dupláját éri, mint a vendégeké. A holland másodosztály kiírása alapján a bajnok egyből feljut, a 2.-5. helyen álló négy csapat pedig osztályozót játszik. Nos ez a négyes sáv az Emmen célja és most éppen csak benne van 42 ponttal, de mögötte ott toporog két 41 pontos csapat, a Volendam és a G.A.Eagles is! És ezek célja is egyértelműen az osztályozó! Láthatjuk tehát, hogy amíg az Emmennek nagyon komoly motivációja van a győzelemre, addig a 11. helyen álló Achilles tét nélkül játszik, hiszen a kieséstől nem kell tartania, feljebb meg nem nagyon kerülhet, ráadásul vendégként rettenetesen gyengék (17. hely a 19ből) Az Emmen két vereségen és két döntetlenen van túl sorozatban, ha nem sikerül visszatérnie a győzelmi útra, akkor elbúcsúzhat az osztályozótól! És egy gyengébb csapat ellen, hazai pályán azt gondolom, sikerülni fog!
Tippmixen: 13730 - HAZAI - 1,55
Cagliari Serie B Perugia
  • Az olasz második ligában nagyon hasonló a helyzet mint az előbb tárgyalt holland másodosztályú meccsnél, csak még fokozottabban! A bajnoki címért két csapat verseng 62 és 61 ponttal, Crotone és a Cagliari. A szárdok a másodikak és bizony egy rosszabb formát szeretnének már feledtetni egy győzelemmel! Egy döntetlen és két vereség sorozatban, össze kell kapniuk magukat! Főleg hazai pályán, ahol ők a legerősebbek 15 meccsen 13 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérleg, de azt az egy szem zakót legutóbb fogták ki a Novara ellen, pont a legutóbbi hazai meccsen! Ezt a csorbát kell kiköszörülni és visszatalálni a győzelmi pályára, mert különben arrivederci campionati! A csapat kerete nagyon erős, legalább kétszerese a piaci értéke, mint a Perugiának. A vendégek a 14. helyen állnak 26 ponttal, ez a „langyos víz” a tabellán, hiszen a középcsapatoknak a kieséstől nem kell tartaniuk, ahogyan a feljutás vagy osztályozótól sem! Éppen ezért nekik a legkevesebb a motivációs tényezőjük a bajnoki meccseken. Két győzelem után vannak, de ma nehezebb dolguk lesz, ráadásul idegenben, a komoly győzelmi kényszerrel futballozó Cagliari ellen. Azt gondolom, reális a hazai győzelem!

Eredő: 2,01

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jósolok 2016-03-14 11:01:40
Tudod a magyar filmjátékból... a követ minden követ -követ :D

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.