2017.05. 13.

Napi duplázó (Atalanta - Milan)

Napi duplázó (Atalanta - Milan)

Az olasz bajnokságban az európai hadszíntérre vágyó Atalanta fogadja a foghíjas Milant. Bizony könnyen meglehet, hogy ma nem várt végeredmény születik a bergamói meccsen.  A tippet megtalálhatjátok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

19413 Atalanta-Milan
HAZAI - 2,05  1-1

  • Nagyon úgy néz ki, hogy a Milannak nem kell az EL, s így gondosan vigyáznak rá, hogy még csak véletlenül sem keveredjenek olyan pozícióba. Ezzel szemben a bergamóiak hatalmas sikerként könyvelik el a nemzetközi hadszíntérre való lépést, s ha már ilyen tempóban végigmasírozták a szezont, nem gondolnám, hogy most engednék el a történetet. Nem áll Montella rendelkezésére az eltiltott Paletta, valamint Ocampos, s az előzetesek szerint Bacca is a padon kezd, így a nyáron vélhetően távozó Lapadulla lesz majd a center. Gasperini gyakorlatilag a legjobb csapatát küldheti ki, Petgana, valamint Gomez is a kezdőben kaphat helyet, míg a középpályán Kurticra vár kulcsfontosságú szerep. Azt gondolom, hogy a motiváltabb és egyben jobb formában lévő hazaiak képesek lehetnek otthon tartani mindhárom pontot.   

FH:20:45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
naiv 2017-05-14 15:23:47
Aki valaha is mixelt, ilyen tippet nem tesz. :) Ehhez a szerencsének aztán végkébb semmi köze nem volt, ellenben az emeberi ostobaságnak nagyon is sok. Ha az Atalanta nem tud a második félidő hajrájában egy második gólt szerezni, hogy lehet olyan ökör, hogy a folyton kontrázó Milannal szemben nem ül rá az eredméynre a végére. :D Hatalmas szakvezetési hiba. :))) Egyébként ha a két csap mérkőzéseit figyelembe veszem, és egymással szemben is, ez a tipp lett volna az utolsó amit megteszek. :)

további tippjeink a Foci világából

A Tipplapon idén is egy egész szezonon át tartó nyereményjátékot hirdetünk, amely a VB-játékhoz hasonló módon zajlik majd. Kérjük, hogy a SZABÁLYZATOT mindenki olvassa el! Sok sikert mindenkinek! EBBEN A POSZTBAN KELL TIPPELNI AZ AKTUÁLIS FORDULÓRA!

A sereghajtó már edzőt váltott, ám egyelőre ez sem segít. A vendégek nincsenek rossz passzban - ebből indultunk ki a mai tippünk meghozatalakor.
A sereghajtó már edzőt váltott, ám egyelőre ez sem segít. A vendégek nincsenek rossz passzban - ebből indultunk ki a mai tippünk meghozatalakor.
A hazai együttes az utolsó előtti, a vendégek viszont jó formájuknak köszönhetően már a 6. helyen tanyáznak. Kombinált tippet raktunk össze.
A hazai együttes az utolsó előtti, a vendégek viszont jó formájuknak köszönhetően már a 6. helyen tanyáznak. Kombinált tippet raktunk össze.