2016.07. 01.

Napi duplázó (EB-dupla)

Napi duplázó (EB-dupla)

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szimplával  duplázunk.

06177 V   Wales – Belgium
2. félidőben (Melyik félidőben lesz több gól?)- 2,05.

  • Sok mindenkit meggyőzött ellenünk a belga válogatott, a formaidőzítés nagyon jól működött. Sokan a magyar csapat szemére hányták a hátsó szerkezet lazaságát, na de a  fantasztikus erőkből álló vörös ördögök egy korai gól után a saját villámgyors játékukkal bárki ellen tud veszélyes támadásokat vezetni. Azt gondolom, hogy mindkét fél kellőképpen felkészül a másikból, s elsősorban megpróbálják a  másik oldal kulcsembereit távol tartani a kapujuktól. A belga csapatnál a védelemből lesznek hiányzók, ugyanis Vermaelen eltiltás, míg Vertonghen sérülés miatt nem léphet pályára, de rajtuk kívül Hazardnak is voltak panaszai az egészségével kapcsolatban. Bale-nek és a többieknek nagyon nagy futómennyiségre lesz szükségük, amivel talán nem is lesznek gondban, viszont talán már a második játékrészre jelentkezhet némi fizikai, és szellemi fáradtság is. Ebből adódóan talán akkora szakadhat ki a gólzsák.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Anulu 2016-07-02 01:21:30
Ennek a Martingale-ezésnek könnyen horror lehet a vége, ha nem vagy Dagobert bácsi. Amikor a 14. körre azt mondod, hogy az egyszerűen most már tényleg-tényleg-tényleg nem létezhet, hogy most is bukik a 2-szeres szorzó......
Holnap még megpróbálom.

további tippjeink a Foci világából

Camilo Durán, a Celtic FC kolumbiai csatára kiemelkedő formában játszik, a legutóbbi mérkőzésén duplázni tudott. Ráadásul a minap kapta meg élete első meghívóját Kolumbia nemzeti együttesébe, ami hatalmas extra motivációt jelenthet számára. Ennek pedig az Aberdeen láthatja kárát a ma esti bajnokin Glasgowban.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A skót Premiership címvédője, a Celtic célja, hogy fenntartsa hibátlan bajnoki sorozatát a 2026/27-es szezonban, amikor szerdán, 20.45-kor az Aberdeent fogadja. A glasgowi gárda a mezőny egyetlen csapata, amely százszázalékos mérleggel büszkélkedhet. A vendégek eközben mindössze három pontot szereztek az első három fordulóban, idegenbeli teljesítményük pedig hosszú ideje katasztrofális.