2016.10. 16.

Napi duplázó (Olasz meló)

Napi duplázó (Olasz meló)

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket!  Ezúttal egy szimplával jöhet a "dupla"!   

12327Lazio - BolognaV2.41
Kétesély - Döntetlen vagy Bologna

  • Lehet, hogy nagyon haza beszélek, s túlságosan is szurkolok Nagy Ádámnak, vagy hogy elfogult lennék. Persze lehet ez is igaz, nem is tagadom, azonban véleményem szerint ez a mai Bologna rendkívül masszív, és rendkívül szervezett, nagyon nehéz rajtuk fogást találni, amire jó példa volt a Meazzaban szerzett pontjuk. Talán a torinói kisiklásuk volt egyedül, ami nagyon nem illet bele az idei sorozatukba, Nápolyban meg ki lehet kapni. A vendég együttesnél eltiltás miatt Gastaldello, és Dzemaili is kihagyja ezt a találkozót, míg a hazaiaknál Basta, valamint Biglia is sérüléssel bajlódik, tehát kulcsemberek kénytelenek kihagyni az ütközetet itt is ott is. Az elfogultságomon kívül még a Lazio erőn felüli teljesítménye is sokat nyomott a lantba, véleményem szerint sebezhetőbb ez a csapat mint amilyennek látszik. A bolognai támadóvonalban elhelyezkedő Verdi-Destro-Krejci trióban nagy potenciál van, a melós középpályájuk meg képes lehet kellőképpen visszaszorítani, és bénítani a fővárosiak erőlködését. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kleo 2016-10-16 19:35:48
Király vagy és köszönöm, drága gcfc! : )))))))))))))))))))))))))))))))))

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.