2011.10. 19.

Napi Tipp 2011.10.19

Chelsea - KRC Genk

A Genk már azzal is meglepetést okozott, hogy egy pontot tudott szerezni a Valencia ellen. A Leverkusen már sima 2-0-lal küldte haza a belgákat. Abramovics játékszere ellen nem sok jóban reménykedhetnek. A Chelsea első helyen áll négy ponttal, a Genk az utolsó egy egységgel a neve mellett. Kétgólos hazai győzelmet várunk.

Tipp: 1 – 1.12

FC Barcelona - Viktoria Plzeň

Ez az a mérkőzés ahol csak az lehet a kérdés, hogy a BL címvédője hányat gurít a Plzennek. Nem áll szándékomban lebecsülni a cseh csapatot, de valljuk be, a Nou Campban nem sok esélyük van, még az X is elérhetetlen messzeségben van. Sokgólos hazai győzelem várható. A tabellán a Barcelona és a Milan áll az első és a második helyen 4 ponttal, a Plzen a harmadik, holtversenyben a BATE csapatával 1 ponttal.

Tipp: (0-1) hendikep 1-es – 1.18 (vagyis a Katalánok legalább két góllal nyernek)

FC Porto - Apoel Nicosia

Az Apoel vezeti a tabellát úgy, hogy még nem kapott ki! A Porto jelenleg a harmadik a Zenittel együtt 3-3 pontot gyűjtöttek. A csoport eleje szoros a portugálok egy győzelemmel a tabella élére ugorhatnak. Ráadásul legutóbb Szentpéterváron vereséget szenvedett a Porto, ezért mindenképp hazai pályán ki akarja köszörülni a csorbát. Kemény csatát és Porto-győzelmet várunk.

Tipp: 1 (döntetlen esetén a tét visszajár) – 1.10

A mai összods: 1.45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.

Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!