2012.12. 09.

Napi tippjavaslat, 2012-12-09

Napi tippjavaslat, 2012-12-09

Új rovat indul Napi tippjavaslat címmel, ami nagyban hasonlít a Tipplap tippmix szelvényéhez, a különbség annyi, hogy ezen elemzések között fel fog bukkani az internetes fogadóirodák ajánlatából kiválasztott mérkőzések, de továbbra is gondolunk a Tippmix-rajongókra is. A kínálat bősége alapján 2-6 mérkőzés lesz kielemezve, majd egy, vagy több tippet is a fogadók figyelméba ajánlunk.

West Ham - Liverpool
Két erős középcsapat csatája az angol Premier League-ből. A WHU sima 3-1-el verte múlt szombaton a szomszéd Chelsea-t. Az eredmény legalábbis sima, bár az első félidőben látottak alapján akár 0-3 is lehetett volna a vendégek javára. Elég vegyes a hazaiak eredménysora, egyetlen említésre méltó dolog talán, hogy hazai pályán csak az Arsenal tudta őket eddig legyőzni. A Liverpool-t sem könnyű mostanában megverni, az utóbbi tíz fordulóban csak egyszer hagyták el vesztesen a zöld gyepet. Az, hogy mégiscsak a 12.-ik helyen állnak a sok döntetlennek köszönhető. Az odds-ok alapján őket tartják a mai meccs esélyesének én azonban mégis a hazaiak esélyeire hívnám fel a figyelmet. Először is a Liverpool lábában még benne van a csütörtöki, olaszországi, győztes Udinese elleni EL meccs fáradalma. valamint az ötödik sárgáját begyűjtő Suarez eltiltás miatt ma nem lép pályára. Az uruguayi támadó kiesésével nem hiszem, hogy ecsetelni kellene a vörösök gólszerzési esélyeit. A nagy öreg, Steven Gerrard sérülés miatt kihagyta az EL meccset, ma valószínűleg már pályára léphet. Bár első pillantásra döntetlenszagú meccsnek néz ki, az előbb említett liverpool-i nehézségek miatt esélyesebbnek tartom a hazaiakat.
Tippmix:
237 West Ham - Liverpool        H -- 2,75

Rapid Wien - Wacker Innsbruck
Egyetlen meccs maradt az osztrák élvonal 19.-ik fordulójából a mai napra, ahol meglehetősen egyértelműek az esélyek. A hazaiak a harmadik helyen, zsinórban három győzelemmel a hátuk mögött fogadják a sereghajtót. Országos egyes, ahogy a nagyok mondanák. Ebben a bajnokságban már kétszer megmérkőztek egymással, ami egy 2-0-ás és egy 4-0-ás fővárosi győzelemmmel zárult. Az Innsbruck javuló formát mutatva, szintén lehozott egy 3 meccses győzelmi sorozatot, míg bele nem futottak a két "nagyba", az Austria Wien-be és a Salzburgba, akik gyorsan helyre tették őket, 3-0 és 2-0 formájában. Ha nem szól bele az időjárás, vagy a bíró, vagy a sógorok karácsony előtti szerencsejátékből szerzett vagyonának hirtelen megnövelésének vágya, itt bizony legalább két gól különbségnek kell lenni a két csapat között.
Tippmix:
250  (0-1) Rapid Wien - Wacker Innsbruck   H -- 1,88

Néhány további tippjavaslat:
196  Spanyolország - Románia   H -- 1,53
202  Terek Groznij - Dinamo Moszkva   V -- 2,50
255  FC Köbenhavn - Nordsjaelland   H -- 1,90

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!