2018.05. 23.

Négy év után juthat vissza az Ajaccio a Ligue 1-be

Négy év után juthat vissza az Ajaccio a Ligue 1-be

Osztályozó mérkőzést vív egymással a Ligue 1 utolsó jövő évi pozíciójáért az első osztályban 18. helyen záró Toulouse és a Ligue 2-ben harmadikként végző AC Ajaccio. Az első összecsapásra Korzikán kerül sor, lássuk melyik gárda kerül előnybe?!

AC Ajaccio – Toulouse

  • Legutóbb 2014-ben szerepelt az Ajaccio az élvonalban és most újra felcsillant előtte a remény, hogy a legjobbakkal is összemérhesse tudását. Az elmúlt években csak a középmezőnyben kullogtak a Ligue 2-ben, viszont idén a harmadik helyen zártak, így osztályozót játszhatnak. A múlt héten drámai összecsapáson múlták felül az osztályoó elődöntőjében a Bese Barnabással felálló Le Harve-t. A 119. percben még a Le Havre vezetett, akkor egyenlítettek a piros-fehérek, a játékvezető pedig összesen négy játékost állított ki és végül tizenegyesekkel jutottak tovább a korzikaiak. Ez a párharc is nagyon szorosnak ígérkezik. Ugyan a Toulouse-nak nyilvánvalóan erősebb a kerete első osztályú együttes révén, azonban a formája korántsem meggyőző, idegenben pedig a legutóbbi tizenöt meccsükből csak egyet nyertek meg és tizenegyet elbuktak. Nem gondolom azt, hogy a feltüzelt korzikaiakat le tudnák győzni, sőt egy szoros hazai sikerre számítok. Mivel mindkét együttes legutóbbi mérkőzésein potyogtak a gólok, ezért érdemes lehet arra is fogadni, hogy mindkét fél be fog találni.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
christian950725 2018-05-23 15:45:49
Én hozzátenném, hogy mindkét csapat "idegenben" fog játszani, hiszen Montpellierben lesz a mérkőzés..

további tippjeink a Foci világából

Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.