2018.01. 24.

Német és belga meccsek a csokorban (1,8 - 1,4 - 1,9)

Német és belga meccsek a csokorban (1,8 - 1,4 - 1,9)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Német és belga meccsek tippjeivel érkezünk, amiket mind-mind megtalálhattok a Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

 

Düsseldorf - Erzgebirge Aue
Düsseldorf (1X2) Odds: 1,80

  • A hazaiak vezetik a német második vonalat, azonban nagyon szoros ott az élboly, s ha a hosszú távú terveikben szerepel a feljutás, akkor főként a hazai bajnokikra kell koncentrálniuk. A legtöbb győzelemmel rendelkeznek a Nürnberg mellett, azonban csak a felét érték el hazai pályán, nyilván ezt a szakvezetők is nagyon jól tudják, hogy e mérleg javításával nagy esélyük lehet az első kettőbe való kerülésre. Hannes Drews együttese a verhető kategóriába tartozik, főként idegenben az utolsó hetekben nem szaggatták az istrángot, az utolsó négy kirándulásukról csak egy pontot vittek haza. Azt gondolom, a Düsseldorf a hazai győzelmei növelése érdekében az egyik legmegfelelőbb együttest fogadja. 

 

Anderlecht - Waasland Beveren
Anderlecht (1X2) Odds: 1,40

Mindkét együttes győztes bajnokival kezdte a 2018-as évet, ráadásul az Anderlechtnek zsinórban a harmadik bajnokiját sikerült lehozni kapott gól nélkül. Hein Vanhaezebrouck a napokban említette, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, a középpályáról pl. az eltiltott Hanni nagyon fog hiányozni, a vendégeknél egyébként csak a finn védő, Moren kínlódik sérüléssel. A play off zóna miatt rendkívül motiváltak lesznek a vendégek, de ebben benne lehet az is, hogy egy kicsit túlfutják a meccset, amit a hazaiak akár könnyedén ki is használhatnak. Ráadásul van is különbség a két állomány között, illetve ott a hazai pálya előnye, nem beszélve a Beveren óvatos idegenbeli produkcióiról, hisz a pontjaik 32%-át gyűjtötték csak vendégként. 


Eupen - Charleroi
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) Odds: 1,90

  • A sereghajtó Eupen igyekszik, megpróbálja összekapni magát Makalele irányításával, s ezt a Standard otthonában is bizonyították, csak a hajrában kapott gól fogott ki rajtuk. Vélhetően hazai pályán még nagyobb elánnal vethetik bele magukat a találkozóba, ugyanakkor pótolniuk kellene az eltiltott kilencgólos támadójukat, Leye-t. Nagyobb teher hárulhat így a rutinos Luis Garciára, illetve a decemberben leigazolt francia Raspentinóra, aki eddig a három pályára lépéséből 1 találatig jutott. A két csapat egymás elleni bajnokijai a közelmúltból viszonylag gólzáporosra sikerültek, az utolsó 3 randevújukon 13 találat esett, s főként a vendéglátók kezdeményezőbb stílusa miatt ez akár ma is kinézőben van. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Shunsuke85 2018-01-24 12:53:21
Szia!
Régóta figyelem a tippjeidet!Külön szeretem a 1,5 gól feletti és az első félidős tippjeidet!Magam is hasonló tippeket játszom...Nagyon jó százalékban telibe is találod őket!Szívesen vennék tőled gyakrabban ilyesmi tippeket (is)...

Én mára a Darmstadt-Kaiserslauternen érzek 1,5 gólt
Valamint a Montpellier-Lorient meccsen 1. félidei gólt
tetszene még az olympiakos-AEK meccsen 2 gólt de neccesnek érzem a görög focit úgy ahogy van...

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!