2018.02. 09.

Német, olasz és belga meccsek a csokorban (1,75 - 1,6 - 1,6)

Német, olasz és belga meccsek a csokorban (1,75 - 1,6 - 1,6)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket.

 

Kaiserslautern - Holstein Kiel
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) Odds: 1,75

  • A sereghajtó Lautern kapaszkodna, s a múltheti idegenbeli sikerük remek előjelnek bizonyulhat az ellen a Kiel ellen, mely újoncként akár idén is osztályt ugorhat, fölfelé. Ugyanakkor a vendégek remek őszi szezonja után a tavaszi rajt kissé beragadt, de egyébként is november elején sikerült nekik utoljára bajnokit nyerni. Ettől függetlenül továbbra is a dobogón tanyáznak, a második legtöbb rúgott góllal rendelkeznek, s meghatározói a ligának. Azt gondolom, hogy a nagy múlttal rendelkező hazaiak erőteljes támadójátéka alakíthatja ki a meccs képét, amiben akár egy gólváltás is megbújhat. 

 

Fiorentina - Juventus
Nem (Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a 2. félidőt) Odds: 1,60

  • Nagy múltú rangadóval indul a Serie A hétvégi programja Firenzében, ahol soha nem részesül baráti fogadtatásban az öreg hölgy. A zebrák nyakán ott lóg a BL-összecsapás, viszont a bajnokikat sem vehetik félvállról, hisz a Napoli idén remekül tartja a lépést, sőt! Ennek megfelelően szinte már megszokottan a szezon ezen szakaszában rátettek egy lapáttal Allegriék, s az utolsó 10 bajnokijukból egy 9-1-0-s mérleggel jöttek ki, ami mindenképpen erős produktum. Ennek tudatában a hazaiak biztosan megpróbálnak olyan hadrendet kialakítani, amivel távolabb tudják tartani a vendégeket a kapujuktól, majd esetleg alapozni a fürge Chiesa vagy Simeone lendületére. A rendkívül taktikus vendégek ugyanakkor folyamatosan emelhetik a nyomást, aminek a második játékrészben már eredménye is lehet. 

 

Genk - Zulte Waregem
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) Odds: 1,60

  • A Genk október 25. óta nem tudott bajnokit nyerni hazai pályán, pedig azóta már letoltak a Luminus Arenában 6 összecsapást, s ezeken mindössze 3 pontot tudtak megszerezni. Jelenleg még a hatodik helyen tanyáznak, de nagyon szoros a középmezőny, hisz a mai vendégük hiába áll a 12. helyen, a két együttes között csak 6 pont van. A Genk a januári edzőváltás óta próbál stabilan megragadni az első hatban, elsődlegesen ez a legfontosabb célkitűzésük, de ehhez a hazai mérlegen mindenképpen javítaniuk kell, míg a Zulte szintén a kellő motiváltságában rendkívül kellemetlen ellenfélként képesek tevékenykedni. 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
agcsaja 2018-02-10 10:38:51
ÜDV. liguriano
"Ha éppen nem bojt egy papucson
Meleg sálként lóg a nyakadon
Vagy parókaként ül a fejeden
De lehet, hogy egy száraz ágon billeg csendesen fel-alá billeg csendesen"
Nagyon szeretem a meséket! Köszi
axlbaba 2018-02-09 23:51:54
3/3! :)))))

további tippjeink a Foci világából

Az utrechti tarcsi egészen jól nyomja az elmúlt hetekben, a kerkadei együttestől viszont több kell, ha oda akar érni a rájátszásra.
Az utrechti tarcsi egészen jól nyomja az elmúlt hetekben, a kerkadei együttestől viszont több kell, ha oda akar érni a rájátszásra.
A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.