2012.10. 22.

NFL tippek - 7. hétvége

NFL tippek - 7. hétvége

Elérkezett a hetedik NFL hétvége, magyar idő szerint péntek hajnalban 49ers - Seahawks mérkőzéssel startol a show, hogy aztán vasárnap 10 mérkőzéssel folytatódjon a világ egyik, ha nem a legnézettebb bajnoksága. Hétfő hajnalban is lesz egy mérkőzés, mint ahogy a Monday Night Footballra is lesz tippünk.

 

A hetedik hétvége talán legnagyobb derbijét vasárnap játsszák, magyar idő szerinti 19 órás kezdéssel Houstonban, ahol két 5-1-es mérleggel álló alakulat csap össze. A hazai Texans éppen a múlt héten vesztette el a szüzességét, a Rodgers irányította Packers alaposan elkente Schaubék száját. A Houstonba érkező Ravens szintén ötöt nyert eddig, de ők majdnem pont fordítva szedték össze az öt győzelmet, a második hétvégén egyetlen ponttal maradtak alul a Philadelphiával szemben, azóta zsinórban négy győzelem következett. A Texansnak volna miért elkapnia a Baltimoret, nem csak hogy 6-1-re javuljanak, hanem hogy végre valahára legyőzzék már a Ravenst. Négy alkalommal csaptak eddig össze, Houtsonban és Baltimoreban is kétszer-kétszer. A négy randiból csak egyszer sikerült megszorongatni a Ravenst, 28-28 volt a vége, ám a hosszabbításban akkor is alulmaradtak. A másik három mérkőzésen sima Baltimore siker született, időrendben haladva 28, majd 15 és végül idén januárban hét ponttal múlták felül az NFL legfiatalabb csapatát.

Ezen párharc mellett érdekes derbi lehet még pénteki San Francisco - Seattle csata, valamint a vasárnapi Giants - Redskins ütközet.

 

ESÉLYLATOLGATÓ

San Francisco 49ers - Seattle Seahawks
  Ezen a héten helyi idő szerint csütörtök este egy vérbeli csoportrangadó vár az NFL rajongóira. Az NFL West az elmúlt években jelentősen megváltozott, elég ha arra gondolunk, hogy két éve a fél világ körberöhögte ezt a csoportot, ahonnan az NFL történetében először negatív mérleggel és playoffba lehetett jutni egy teljes alapszakasz után. Azonban 2012-t írunk, melyben a maja naptár szerint bolygónk elpusztul, az NFC Westben pedig nincs 500% alatti csapat jelenleg.
Az előző fordulóban ugyan a Seahawks megvert egy biztosnak tűnő playoff csapatot, a 49ers-t pedig agyonverte a tavalyi bajnok, azonban ebből kiindulni véleményem szerint semmikép sem szabad. Alex Smith sosem lesz sztár QB, de messze a legmegbízhatóbb system QB, szezononként egyet ő is hibázhat, őszintén megmondom igen meglepődnék, ha az előző heti formája pályafutása során mégegyszer előjönne. A Seattle 4-2-es mérlegét nem szabad lebecsülni, azonban mindenképp meg említenünk, hogy egy alulteljesítő Dallas győzelem mellett az idén nem túlságosan harapós kedvükben lévő Pantherst verték meg. Ezenfelül már a középiskolai bírókkal is már csak mém formájában találkozunk a facebookon szerencsére.
Azonban ami véleményem szerint egyértelműen a arany-pirosak felé dönti a mérleg nyelvét az az, hogy a Seahawks is általában a védelmével nyeri a meccseket. Védelmek csatájában pedig ez a Frisco véleményem szerint a legjobb, így egy kevés pontos, az eredmény szempontjából a játék képéhez viszonyítva legalábbis mindenképp szoros eredményt várok.
 
Buffalo Bills - Tennessee Titans
  Két azonos képességű csapat párharcából a jobb napot kifogó csapat kerülhet ki győztesen, tippünk a Buffalo győzelmét jósolja.  
Carolina Panthers - Dallas Cowboys
  Mindkét együttes gyengén kezdte a szezont, a dallasiak védőegysége jól működik, a múlt héten majdnem elkapták a Baltimore-t, ellenben a Carolina igen gyengécske szezont fut eddig. Tipp: Dallas  
Houston Texans - Baltimore Ravens
  Vérbeli rangadó a javából, 5-1-es mérleggel álló csapatok harca, igazi csemege az NFL szerelmeseinek. Mindkét oldalon meghatározó játékosok estek ki a szezonban sérülés miatt. A hazai pálya kedvez a Texans-nak, igazi védelmi csatára számítunk, ahol kevés ponton múlhat a győzelem.  
Indianapolis Colts - Cleveland Browns
  A Browns a múlt héten megszerezte első győzelmét a szezonban, de ez csak pünkösdi királyság, mert otthon a Colts ellenállhatatlan. grin  
Minnesota Vikings - Arizona Cardinals
  Egy újabb érdekes meccs a héten, mindkét együttes küzd a csoportelsőségért, a Vikingek még mindig az év meglepetését szolgáltatják a szezonban. Nehéz tippelni, de hajlunk, affelé hogy a Dome közönsége egy újabb nagyszerű győzelmet láthat ővéitől. Tipp: Minnesota  
New York Giants - Washington Redskins
  A támadóyardok tekintetében 414 és 394 yardokat átlagoltak a csapatok az elmúlt meccseken, pontokban biztos nem lesz hiány,  hazai pályán egy 2x-es Super Bowl győztes irányító a jövő reménysége ellen. Vérbeli csoportrangadó a végén Giants győzelemmel.  
St. Louis Rams - Green Bay Packers
  Két 3-3-as mérleggel álló alakulat, múlt héten a regnáló MVP Aron Rodgers nagyszerű formában játszott, úgy gondoljuk hogy a GB most elkapta a fonalat és ennek a csapatnak most mindenki fejet fog hajtani.  
Tampa Bay Buccaneers - New Orleans Saints
  Csoportrangadó, ahol az a kérdés, hogy melyik csapat kezdi meg a felzárkózást a gyenge kezdet után. Brees rutinja győzelmet érhet, de a Tampa mostanában nem adja könnyen a vérét. Ebben a meccsben minden benne lehet, megjósolni lehetetlen, de mi mégis megtesszük és a Szentekre szavazunk .  
New England Patriots - New York Jets
  Csoporton belül egyforma mérleg (3-3), de ez ne tévesszen meg senkit, a Patriots szenvedett meglepő vereségeket a szezonban, de otthon szinte már kötelező a győzelem a még mindig harmatgyenge Jets ellen!  
Oakland Raiders - Jacksonville Jaguars
  A Raiders az előző héten nem kis meglepetésre majdnem elkapta az Atlantát, de nem így lett és most is csak 1-4-gyel gyengélkedik csoportjában és fogadja az ugyancsak 1-4-gyel álló Jaguárokat. Most meglehet a győzelem ezen a kiesési rangadón.  
Cincinnati Bengals - Pittsburgh Steelers
  Egy újabb csoportrangadó, a Steelersnek nem nagyon megy idegenben, míg a Bengals két zakó után próbálja meg kétvállra fektetni ősi riválisát. Harc a véksőkig, ahol kiélezett küzdelemben a Pittsburgh talán most idegenben is megmutatja, hogy lehet vele számolni még idén.  

Chicago Bears - Detroit Lions
 

Csoportrangadó az NFC Északi csoportjából. Mind a Bearsnek, mind a Lionsnak fontos lenne a győzelem, hiszen ha a Lions ma nem nyer, nagy valószínűséggel a play-off is elúszik, míg a Bears esetleges veresége felér a csoportelsőség lemondásáról, és a Vikings foglalja el a trónt. A magyar idő szerint kedd hajnalban kezdődő MNF-en talán a Chicago tűnik az esélyesebbnek, a fogadóirodák oddsai is ezt sugallják (Chicago 1.36; Detroit 3.28), hiszen az eddigi hat kör alatt a Bears nyújtott jobb teljesítményt, valamint a múlt héten pihenőnaposak voltak és volt idejük rákészülni a Lions elleni meccsre. Ám a túloldalon ott várakozik a Stafford - C. Johnson páros, nem árt vigyázni Mackók.

 

Pihengetnek: Atlanta Falcons, Miami Dolphins, Philadelphia Eagles, San Diego Chargers, Denver Broncos, Kansas City Chiefs

 

NFL TIPPEK

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Eredmény Kezdés
1. San Francisco 49ers - Seattle Seahawks 49ers 1.27 13:6 P 02:20
2. Buffalo Bills - Tennessee Titans Bills 1.46 34:35 V 19:00
3. Carolina Panthers - Dallas Cowboys Cowboys 1.70 14:19 V 19:00
4. Houston Texans - Baltimore Ravens Texans 1.35 43:13 V 19:00
5. Indianapolis Colts - Cleveland Browns Colts 1.84 17:13 V 19:00
6. Minnesota Vikings - Arizona Cardinals Vikings 1.32 21:14 V 19:00
7. New York Giants - Washington Redskins Giants 1.36 27:23 V 19:00
8. St. Louis Rams - Green Bay Packers Packers 1.43 20:30 V 19:00
9. Tampa Bay Buccaneers - New Orleans Saints Saints 1.82 28:35 V 19:00
10. New England Patriots - New York Jets Patriots 1.17 29:26 V 22:25
11. Oakland Raiders - Jacksonville Jaguars Raiders 1.36 26:23 V 22:25
12. Cincinnati Bengals - Pittsburgh Steelers Steelers 1.92 17:24 H 02:20
13. Chicago Bears - Detroit Lions Bears 1.36 13:7 K 02:30

Oddsok: Európa és az Egyesült királyság egyik vezető fogadóirodája

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsivany20 2012-10-23 12:25:26
Kisebb odds...
...valószínűleg azért annak a csapatnak van kisebb oddsa, mert esélyesebb a győzelemre. Csak azért mert nagyobb az odds, Te sem fogsz az esélytelenebb csapatra fogadni.
riverside 2012-10-23 11:46:32
Akkor valószínűleg nem olvastad az előző beharangozót, mert abban ha jól megfigyelted nem mindig arra a csapatra tippeltünk ahol a kisebb odds volt.
NHL tippek - 6. hétvége
svl1337 2012-10-23 10:55:52
mindenhol a kisebb odds a tipp ? már múltkor is feltűnt, hogy egyszerűen az esélyesebb csapat a tipp. Most mondjuk éppen szépen jött minden.
zsivany20 2012-10-22 15:35:14
Chicago - Detroit
Esetleg valami tipp még erre a mai meccsre!?:)

további tippjeink a Amerikai foci világából