Magyarországon rohamos tempóban nő a legelső közvetítés óta az amerikai foci népszerűsége. Ez érthető is. Látványos, izgalmas, minden benne van amit az emberek szeretnek. Éppen ezért hogyan is hiányozhatna a Tipplap oldaláról, a fogadással még nagyobb feszültségre okot akadva, várva a győzelem által okozott katarzist. Jó magam is rendszeresen követem az eseményeket az NFL-ben, és elárulom, hogy sokszor nagyon jókat lehet tippelni kellemes nyereményszorzóért. Ezt próbálom én majd nektek prezentálni, remélem minél nagyobb sikerrel.
Egy nappal kitolódott a távollétem, így nem tudtam sajnos tegnap NFL tippekkel érkezni, de volt helyettesítés, remélem gazdagodtatok többen is a vasárnap folyamán. Lássuk hát a mai mérkőzést, mivel a tippmix kínálatban is benne van próbállak meggyőzni titeket, hogy ne hagyjátok ki.
Philadelphia (6-0-0-0-2) – Carolina (3-0-1-0-5)
Normál esetben lehet, hogy ezt a meccset hanyagolnám, mert sosem jelent sok jót, ha egy csapat az irányítóját kénytelen nélkülözni sérülés miatt. Márpedig az Eaglesnél most ez a helyzet. De egyszerűen annyira erős a támadóegységük, telis tele jó játékosokkal, hogy szerintem ezt is elbírja most a Philly. Ráadásul azért Sanchez tud olyan teljesítményt hozni, amivel tud azért kellő mennyiségű pontot szerezni a csapat. Persze nem lesz egyszerű, de a hazai pálya is mellettük lesz. Egyszerűen hagyni kell, hogy elvégezzék a melót a többiek. A legjobb, hogy a Carolina csapatának viszont nem elég ponterős a támadóegysége ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt pontgyártásban. Egyszóval én hazai győzelmet várok, az amerikai szakírók egy TD különbséget jósolnak legalább a két csapat közt. Én mindenképp megpróbálom ma a Philadelphia győzelmet, és reméljük a legjobbakat.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Sanchez jó volt
McCoy td
20 pont körül kellett volna tartani az Eaglest
Benjaminnak is egész jó meccse lett a végére.
Carolina def gyengus.
Az Eagles def + a speciális team pár hét kihagyás után megint brutálisan játszott.
Viszont az nem tetszett, hogy iszonyat keveset futott a csapat, főleg hogy végig vezettek.